NB I

Kovács Zoltán: importálnunk kell külföldről a tudást

A Videoton sportigazgatója Henning Berg szerződtetése kapcsán arról is beszélt, miért kellenek a külföldi edzők a magyar futballba.

Pénteken hivatalosan is bemutatták a Videoton új edzőjét, a norvég Henning Berget, a Manchester United egykori BL-győztes hátvédjét, aki legutóbb a varsói Legiánál dolgozott. A fehérvári klub sportigazgatója, Kovács Zoltán a maguk mögött hagyott és az előttük álló időszakról is nyilatkozott a Rangadó.hu-nak.

– Megkönnyebbült, most, hogy végre minden hivatalossá vált az edzőkérdést illetően?

– Ez most csak a formalitás volt, hiszen a döntés már hetekkel ezelőtt megszületett. A mi életünkben ez a bemutatás nem hozott nagy változást. Henning életében jön az igazi váltás, hiszen jövő héten már megkezdődik az igazi munka, a pályán.

– Horváth Ferenc eredményesen dolgozott a csapatnál, mégis külföldi trénerrel kívánták kezdeni az új szezont. Mikortól volt ez végleg eldöntött kérdés?

– Folyamatosan kerestünk külföldi trénereket, akkor is, amikor Horváth Ferencet kineveztük, ez köztudott volt. Ő nagyon jó munkát végzett, sokat köszönhet neki a klub, de kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett.

– Mi volt ennek az oka?

– Mindig azt gondoltam, hogy egy ilyen viszonylag kis országnak importálnia kell a tudást. Az edzőknek, játékosoknak és nekünk, vezetőknek is sokat kell tanulnunk. Nem csak futballban, sok minden másban is előttünk járnak egyes országok, a jobbtól pedig nem szégyen tanulni. Egy ilyen jó edző megszerzéséből, bízom benne, nem csak a klub, de külön-külön a játékosok is profitálnak, sőt, ha ilyen mentalitású és tudású szakemberek érkeznek hozzánk, abból az egész magyar futball jól jöhet ki.

– Mekkora körből választották ki végül Henning Berget? Tavaly egy nem éppen jól sikerült edzőválasztás (Bernard Casoni) gyakorlatilag megpecsételte a csapat sorsát a szezonban, igyekeztek körültekintőbbek lenni?

– Több mint féléves folyamat végén jött létre ez a szerződés, ezzel talán elmondtam, milyen aprólékos munkát végeztünk. A kollégáimnak, a scouting teamnek is jár a dicséret természetesen. Minden apró részletre odafigyeltünk, de a lényeg a személyes találkozáson dőlt el. Rengeteg háttérinformáció után a személyes benyomások alapján született meg a döntés. Henninggel azonnal megtaláltuk a közös hangot, onnantól már szépen haladtak a tárgyalások.

– Más ismert, jó nevű edző vagy korábbi játékos is volt a pakliban?

– Nem szeretnék nevekkel dobálózni, nem az a fontos, hogy valaki mennyire volt ismert játékosként. Hogy Henning Berg milyen remek játékos volt és milyen nagyszerű klubokban dolgozott, az nyilván semmiképpen nem hátrány, de már ő sem abból él, hogy egykor BL-t nyert a Manchester United hátvédjeként, hanem abból, hogy edzőként is sikerei voltak az elmúlt években.

– A sajtóban viszont jelentek már meg konkrét nevek, kiszemelt igazolásokként, elsősorban a magyar mezőnyből.

– Valóban jó néhány magyar játékos szerepel a listánkon (Barczi Dávid szerződtetését azóta be is jelentették – a szerk.), mint ahogy külföldiek is, de nem szeretnék még neveket mondani. Hamarosan eldől, melyik realizálódik közülük. A szerződéssel rendelkező Videoton-játékosok továbbra is maradnak a klubnál, számítunk rájuk, Henning Berg is tisztában van már a kerettel. Folyamatosan fejlődni szeretnénk, a futballban soha nem lehet megállni. Ráadásul van egy igen komoly feladatunk: a második helyről előre kell lépnünk egyet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik