NB I

Debreceni kulcsjátékosokkal erősítene a Videoton

Lapértesülés szerint Bódi és Varga is kiszemelt.

Bódi Ádám mellett Varga Józsefet is vinné az ezüstérmes Videoton – legalábbis a Dehir.hu információi szerint.

A Videoton sajtóreferense, Gressó Gergely azt közölte, az átigazolási pletykákat, híreket a klub soha nem kommentálja, így most sem teszik. Róka Géza, a DVSC-TEVA klubigazgatója a lap megkeresésére elmondta, valóban van érdeklődés a két futballista játékjoga iránt, de konkrétumokat egyelőre nem kívánt közölni. Annyit megtudtak tőle, hogy kedden ül össze a DVSC Futballszervező Zrt. igazgatósága, az igazgatóság tagjai megtárgyalják az átigazolási kérdéseket is, azt azonban egyelőre nem közölték, hogy konkrét ajánlatokról döntenek-e majd, vagy „csak” meghatározzák az egyes játékosok esetleges eligazolási pénzösszegét.

Mint ismert, Bódi Ádámot már a téli átigazolási szezonban vitte volna a Székesfehérvár. Szima Gábor a februári szurkolói ankéton azt mondta, kaptak egy 300 ezer eurós ajánlatot a Videotontól. Az igazgatóság erre azt mondta, hogy ha egymillió eurót adnak, Bódi mehet. Erre a Fehérvár módosította az ajánlatát, félmilliót ígértek, de ennyiért nem adták, így maradt Debrecenben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik