NB I

Két pontba került a Haladásnak Iszlai kihagyott büntetője

Újabb 1-1-es döntetlen Felcsúton.

OTP Bank Liga, 28. forduló

Puskás Akadémia FC – Swietelsky-Haladás FC 1-1 (1-1)
Felcsút, 956 néző. Játékvezető: Kassai
Puskás FC: Pajovics – Pauljevics, Fiola, Kelic, Forró – Zsidai, Márkvárt, Csurko, Sallai (Zsótér, 65.) – Pekár, Mészáros (Castillion, 57.).
Vezetőedző: Robert Jarni
Haladás: Király – Angyal, S. Wils, Iszlai, Bosnjak – T. Wils, Kovács L., Németh M. (Medgyes, 76.) – Gaál, Martínez (Williams, 64.), Halmosi (Gyürki, 83.). Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Márkvárt (13.), illetve Martínez (34.)

Két, az utóbbi időszakban alulteljesítő csapat találkozott Felcsúton, ahol a Puskás Akadémia a Haladás együttesét fogadta. A hazaiaknak egy győzelem nagy segítség lett volna a kiesés elleni küzdelemben, a vendégek tovább szerettek volna “utazni” a középmezőnnyel. A szombathelyieknél padra szorult David Williams, Jánvári Gábor sérült volt, egyébiránt nagy meglepetést nem tartogattak a kezdő tizenegyek.

A 3. percben Pekár löketét kellett kiöklöznie Királynak, majd Csurko lőtt mellé később. A 13. percig kellett várni az első találatra: Márkvárt vett át egy passzt szépen és a bal felsőbe bombázott, a szombathelyi kapus tehetetlen volt (1-0).

A 25. percben Csurko szögletét követően Sallai pörgetett mellé sarokkal, majd Mészáros szabálytalansága után kapott sárga lapot. A 30. percben Mészáros adott be, a felcsútiak szerint Thomas Wils kézzel adott haza Királynak. Négy percre rá egyenlített a Haladás. Egy jobb oldali beadást Halmosi fejelt vissza középre, ott Martínez passzolt a kapuba (1-1).

A 40. minutumban Bosnjakra Fiola is rácsúszott Mészáros után, ő is sárga lapot kapott. Maradt izgalom a hajrára is: Kovács Lóránt harcolt ki tizenegyest Pauljevic mellett, Pogacsics azonban megfogta Iszlai lapos büntetőjét.

A második játékrész hazai helyzettel kezdődött: Mészáros 10 méterről lőtt, Király védett. Az 57. percben Castillion állt be a szlovák játékos helyére. Öt perccel később már veszélyt is teremtett a debreceni kölcsöntámadó, amikor Forró beadását lőtte tíz méterről mellé. A 64. percben Martínezt Williams váltotta. Egy percre rá Sallai is lejött, Zsótér jutott szóhoz.

A 71. percben Pauljevic kapott sárgát, majd Németh Máriót váltotta Medgyes. Már a 78. percben jártunk, amikor Kovács faultolta Csurkot, így ő is besárgult. A 83. percben Halmosi helyett élete első NB I-es meccsén Gyürki jött az igen eseménytelen mérkőzésen.

A végén Zsótér próbálkozott még többször is eldönteni a meccset, de az állás már nem változott (bár Williams és T. Wils még besárgult), így a felcsútiak ugyan csak egy pontot szereztek, de így is tettek egy tyúklépést a bennmaradás felé, a Haladás céljai pedig egyre távolabb kerülnek az idénre.

A Rangadó.hu szakértője, Sallai Tibor, a Puskás Akadémia utánpótlásedzője:

– Az első félidőben valamivel több helyzetet teremtett a Puskás Akadémia, jobban akarta a gólt. Véleményem szerint a játékvezető nem adott meg egy jogos büntetőt a hazai csapatnak, a vendégek viszont egy kérdéses tizenegyest kaptak, amit viszont kihagytak. A második játékrész már kiegyenlített volt, igazságos eredmény született.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik