NB I

Thiam elfogadná a magyar válogatott meghívóját

Ha szükség lenne rá, ő készen áll...

Thiam Khaly Iyane 1994-ben született a szenegáli Dakarban. Az afrikai labdarúgó 2012-ben igazolt Kaposvárra, két évvel később, a klub kiesése után az MTK szerződtette, mostanra pedig az egyik legkiegyensúlyozottabb középpályássá nőtte ki magát a magyar NB I-ben. És nem mellékesen a magyar nyelvet is kiválóan beszéli… A Rangadó.hu is könnyedén szót értett a légióssal.

– Hogyan került képbe Kaposváron?
– Akkoriban még Szenegálban laktam és egy olaszországi tornára utaztam. Novarában egy Primavera, vagyis utánpótláskupán vettünk részt három hétig. Egy olasz menedzsernek megtetszettem és elvitt Kaposvárra, próbajátékra. Őszintén szólva nem is tudtam pontosan, hová utazom, de aztán megtetszett a hely és úgy gondoltam, első profi szerződésnek kiváló lesz. Korábban nem hallottam még Magyarországról.

– Volt más megkeresés is?
– A Novara szeretett volna ott tartani, de csak az ifjúsági csapatnál és két év után adtak volna profi szerződést. Ebbe nem mentem bele.

– A 2013–2014-es szezon végén a Kaposvár kiesett az élvonalból. Meglepetésként érte a gyenge szereplés?
– Mindenki tudja, hogy nem csak szakmai problémák voltak ott, úgyhogy összességében nem. Amikor az eredmények ennyire nem jönnek, akkor nyilvánvaló, hogy más bajokkal is szembe kell néznie az adott csapatnak. Ezzel együtt szép városnak tartom, szerettem ott lenni.

– A kiesés után gondolkozott azon, hogy elhagyja Magyarországot?
– Gondolkoztam rajta, hiszen a szerződésem Kaposváron egyébként is lejárt. Amikor befutott az MTK ajánlata, akkor viszont úgy voltam vele, hogy jó csapat, úgyhogy végül a maradás mellett döntöttem. A nyáron elhunyt Botos Antal, Tóni bácsi nagy szerepet játszott ebben. Ő az U19 és az U21 edzője volt akkor és én is játszottam a korosztályos együttes mérkőzésein. Egy belga csapat érdeklődött még, de oda ismét próbajátékra kellett volna menni. Profi szerződést szerettem volna, ezért végül ki sem utaztam.

– Az InStat futballelemző cég által szolgáltatott statisztikák alapján az idei szezonban ön az egyik legjobb középpályás az idei szezonban. Elégedett a teljesítményével?
– Nem mondanám, hogy csalódott lennék, de nem ez a legfontosabb, hanem hogy az év végén is ott álljunk, ahol most: a dobogón, lehetőleg a második fokán!

– Melyik bajnokság vagy klub lenne a végső cél, a legnagyobb álom?
– Nem vagyok válogatós, bármelyik liga megfelel, amelyik erősebb a magyarnál. Egyelőre azonban szerződés köt az MTK-hoz, ez jövő nyáron jár le. Majd ezt követően lehet beszélni arról, hogy máshová szerződöm-e.

– Meglehetősen jól beszéli a magyar nyelvet. Gondolkozott azon, hogy felvegye a magyar állampolgárságot és esetleg a válogatottban is játsszon?
– Jól érzem magam itt, úgyhogy nem tartom elképzelhetetlennek. A párom is magyar. Nem utasítanék vissza egy ilyen ajánlatot!

Olvasói sztorik