A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül csoport a Facebook-oldalán bejelentette, igazak azok a hírek, melyek szerint tárgyalóasztalhoz ültek a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőségével. Íme a csoport szöveghű közleménye.
Fradisták!
Az utóbbi időben számos fórumon elhangzott, hogy a szervezett szurkolói csoportok tárgyalásokat kezdtek a Ferencváros vezetésével. Megerősítjük, hogy ezek a hírek igazak, a felek valóban tárgyalóasztalhoz ültek több alkalommal is.
Azonban a Ferencváros kérésének megfelelően a megbeszélések részleteit azok lezárásáig nem hozzuk nyilvánosságra.
Kérünk minden velünk egyetértőt, a csoportokkal a legnehezebb helyzetekben kitartót, hogy – ahogy eddig is tették –, bízzanak meg most is a tábor felelős, a Ferencváros és a szurkolók érdekeit maximálisan szem előtt tartó döntéseiben.
Ismételten kijelentjük, hogy a Tábor egységes, közösen cselekvő és továbbra sem megosztható, valamint kizárólag ésszerű, a kialakult helyzethez képest a lehető legerősebb biztosítékokat tartalmazó kompromisszumot hajlandó elfogadni.
Nem kizárható egy elfogadható kompromisszum létrejötte a felek között, ennek esetleges megszületéséig türelmeteket kérjük! Amint lehetséges pontos és egyértelmű tájékoztatást adunk minden fradista számára.