NB I

Most már jöhetnének a jobb meccsek is…

Fiola Attilának a válogatott miatt is fontos, hogy a Puskás Akadémia elkezdjen nyerni a bajnokságban.

Tulajdonképpen papírforma vereségeket szenvedett a Puskás Akadémia az elmúlt két fordulóban, hiszen a Ferencváros és a Videoton ellen sem ők voltak az esélyesek – de ezt a kiesés elleni harcban sehol nem veszik figyelembe. A felcsúti csapat továbbra sem tud elmozdulni a veszélyes zónából, a Vidi ellen a 94. perc végén kapta a meccset eldöntő gólt, így érthető, ha Fiola Attila, a csapat válogatott hátvédje nincs túl jó hangulatban. A Rangadó.hu-nak adott interjúban a válogatott is szóba került.
– Nehéz helyzetben van a csapata, előre kellene lépni a kiesőhelyről, de a két legutóbbi meccsen nem sikerült a pontszerzés. Igaz, nem is a Ferencváros és a Videoton ellen várták a legtöbben, hogy összejön…
– Jól kezdtük a tavaszi szezont, hiszen legyőztük a Diósgyőrt. Aztán jött a Fradi elleni meccs, ahol szintén jól játszottunk, de saját magunkat vertük meg a sok kihagyott helyzettel és elhibázott büntetővel. Pedig az ellenfél edzője is elismerte, hogy egy szót sem szólhattak volna, ha 2-0-ra vezetünk félidőben. Ehelyett mi kaptunk két perc alatt két gólt, megfizettünk a hibáinkért. A Videoton ellen sárga lapok miatt nem játszhattam, nagyon rossz volt kívülről nézni, ahogyan a legvégén elbukjuk a pontot. Sajnos ez visszatérő dolog, ősszel is sokszor kaptunk gólt az utolsó percekben.
– Balszerencse vagy más is közrejátszik benne?
– Biztos, hogy nem csak balszerencse, koncentráció kérdése is. A Vidi elleni gólt is visszanéztük már többször videón, tudjuk, ki miben hibázott, többen is megelőzhették volna a találatot.

– Innen kell előrelépni, ami a sorsolásuk ismeretében nem lesz egyszerű.
– Nehéz meccsek jönnek továbbra is. Megyünk Debrecenbe, aztán fogadjuk a Paksot, majd újra a Fradi, Vidi páros következik… Nem lesz könnyű, de valahogy el kell kezdeni nyernünk. Mindig csak előre szabad nézni, nem foglalkozni a helyzetünkkel, muszáj koncentrálnunk, az utolsó pillanatig.
– Robert Jarni hogyan próbálja felrázni a csapatot?
– Nyilván neki sem könnyű, az edző is megszenvedi, ha az utolsó pillanatban kap ki a csapata. De próbál pozitívan gondolkodni és velünk is mindig így beszél. Hogy nézzünk előre, foglalkozzunk már a következő meccsel, ne törődjünk vele, mi trötént múlt héten.
– Önnek nagyon fontos lesz ez a tavasz, hiszen a válogatott miatt jó formában kell lennie az Eb előtt. Nem befolyásolja negatívan, hogy a klubjával kiesés ellen kell küzdenie?
– Senki sem szeret a kiesés ellen harcolni, de nekem a legjobbamat kell nyújtanom, ez független a csapat helyzetétől. Biztos, hogy jobb állapotban vannak lelkileg például a Fradi játékosai, akik hétről hétre győznek. De egy pillanatra sem bántam meg, hogy a Puskás Akadémiába jöttem, szeretnék továbbra is úgy játszani, hogy annak a válogatott is hasznát lássa. Vannak céljaim, nem titkoltam korábban sem, egyszer szeretnék egy erősebb bajnokságba tovább lépni, most pedig mindent megtenni, hogy segítsem a jelenlegi klubomat. Ez kölcsönös dolog: ahhoz, hogy egy játékos kiemelkedjen, kell a csapat is, és a csapat kiemelkedéséhez kell az én teljesítményem. Bízom benne, hogy jönnek a jobb meccsek is hamarosan.

Olvasói sztorik