Rangadóval indult a honi másodosztály „tavaszi” idénye, a második Budafok a negyedik Csákvárt fogadta. Csizmadia Csaba együttese már-már nyeregben érezhette magát, ám Mim Gergely, a vendégek játékosa csaknem harminc méterről egyenlített a 85. percben.
Parádésan sikerült a Paksról érkező Remili Mohamed bemutatkozása a Siófokban, hiszen a rutinos játékos már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést a Gyirmót otthonában, majd szűk negyedóra múlva tizenegyesből volt eredményes. A balatoniak 3–1-re diadalmaskodtak, és ezzel felléptek a negyedik helyre, méghozzá úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.
Betalált, mi több, győztes találatot szerzett a Puskás-díjas Zsóri Dániel, a Fehérvár játékosa is, aki az MLSZ újításának köszönhetően a Budaörsben pályára léphet.
Említsük meg a Nyíregyháza és a Soroksár gólzuhatagát: a vendégcsapat úgy nyert 5–3-ra, hogy az első félidőben hét gólt láthattak a nézők…
Kiemelt kép: budafokimte.hu