Az Aranycsapat tizenkettedik játékosa, a magyar sportújságírás halhatatlanja, Szepesi György ma ünnepli kilencvennegyedik születésnapját. Nem felhőtlenül, hisz egykori remek kollégáját, Vándor Kálmánt épp ezen a napon búcsúztatják – Gyuri bácsi természetesen ott lesz a temetésen, így a saját ünneplésére kevesebb ideje marad. A Rangadó.hu otthonában hívta fel a legendás rádióriportert, egykori MLSZ-elnököt, hogy a múlt mellett kicsit a jelenről is beszéljünk.
– Gyuri bácsi: sok boldogságot kívánunk, gratulálunk ehhez a gyönyörű életkorhoz!
– Nem olyan magas kor ez, kilencvennégy év. Lehetek még kilencvenöt is, nem?
– Mi az, hogy!
– Sajnos nem sokan értük meg ezt a kort, a legjobb barátomat, Vándor Kálmánt ma temetjük el, oda kell mennem. Lehet, direkt választotta ezt a napot, mert tudta, hogy a születésnapom… Rengeteg helyen voltunk együtt az évtizedek alatt, sajnos úgy alakult, hogy utoljára én voltam nála, a kórházban.
– Pályafutását az egész ország ismeri. Nyilván lehetetlen kiválogatni a sok emlékezetes meccs, közvetítés közül a legszebbeket, ha egy emléket kellene mégis mondani: melyik lenne az?
– A legemlékezetesebb nap a pályámon? Negyvenöt augusztus huszadika, az első válogatott meccsközvetítésem. Illetve még előtte egy Újpest-Csepel meccs májusban. Nyolc percet beszéltem a mérkőzésről, de nem tudtam élőben közvetíteni, mert a pálya mellett nem tudták összerakni a mikrofont. Aztán az a bizonyos válogatott meccs. Az osztrákokkal játszottunk, 5-2 lett a végeredmény, az első gólt Puskás lőtte… Az első félidőben Tabi László, a népszerű humorista közvetített egy ideig, de ő a játékosok közül csak Zsengellért ismerte. Aztán jöttem én. Megadatott, hogy Puskás gólja volt az első, amit közvetítettem.
– Elválaszthatatlan volt a neve az ön pályájától is.
– Édesapját is ismertem, az említett mérkőzésen épp’ vele beszélgettem előzetesen. Az idősebb Purczel imádta a fiát, mondta, hogy majd meglátom, milyen tehetséges. Ő edző volt, a Kispesttől ment át a Vasashoz. És hát igaza lett a gyerekkel kapcsolatban.
– Az utolsó világverseny, amin a magyar válogatottat közvetíthette?
– A 78-as argentínai világbajnokság, ha jól emlékszem.
– Nyolc évvel később pedig az MLSZ elnökeként volt ott Mexikóban, a máig utolsó világversenyünkön.
– Így van, csak hát a szovjetek elleni 6-0-s vereség elég csúnyán elrontott mindent. A félidőben már 3- 0 volt, nekünk semmi sem sikerült. Pedig nagyon szerettem azt a csapatot, a két Disztlre emlékszem legjobban, a védelemből.
– Ha felkérnék, hogy akár csak egy percet közvetítsen nyáron a magyar válogatott valamelyik Eb-meccséből…?
– Á, nem, nem vállalnám, ehhez már öreg vagyok. A válogatottat figyelem, szurkolok nekik. Ha kivisznek a tornára, és felültetnek a tribünre valamelyik meccsen, azt szívesen veszem, bár nagyon sok időre már nem mehetek el itthonról, hisz itthon van a feleségem, ő nyolcvanhét éves. Messzire már nem utazom.
– Nagyon sok boldogságot, jó egészséget kívánunk, előre a századik felé!
– Hát, ha megérem, nagyon szívesen mesélek akkor is.
