Kiprich Dávid csereként lépett pályára a Videotonban a spanyolországi edzőtábor mérkőzésein. A Vidi második csapatának játékosa februárban lesz 22 éves, az NB III-ban szereplő együttesben ősszel tizenhárom meccsen lépett pályára és egy gólt mellé hét sárga lapot szerzett. Micsoda pocsék mutató egy csatártól – mondhatnánk, ha a névből kiindulva azt gondolnánk, Kiprich támadóként játszik. De nem így van: az egykori tatabányai, majd rotterdami kedvenc Kiprich József, a válogatott szélős fia ugyanis hátvéd. És úgy tűnik, ezen a poszton jó úton halad az NB I-es bemutatkozás felé, hiszen Horváth Ferenc magával vitte a tavalyi bajnok téli felkészülésére. Igaz, a poszton akad bőven konkurencia, válogatott játékosokkal és légiósokkal, de a „kis” Kiprichnek ez jót is tehet.
Nem ő az egyetlen, aki az idei Eb-kijutásig utolsó világverseny-résztvevő magyar válogatott játékosainak gyermekeként próbálkozik élvonalbeli karrierrel. És nem is az egyetlen, aki más poszton teszi ezt, mint édesapja. A Mezey-féle válogatott tagjai közül a kitűnő hátvéd, Disztl László két fia is bemutatkozott annak idején az NB I-ben, a fiatalabb, Dávid csatárként. Pályára lépett a Videotonban és a Honvédban is (édesapja egykori „útvonalát” követve), majd évekig Izlandon futballozott, ahol kupadöntőt is játszott – jelenleg Ausztriában, alacsonyabb osztályban focizik, túl a harmincon.
Bátyja, Milán a Vidiben nem, de a Siófokban pályára lépett annak idején első osztályú játékosként, később Móron, alacsonyabb osztályban játszott, jelenleg pedig, 33 évesen már edző, így tért vissza a Videotonhoz: az U 13-as csapatot vezeti. És még nincs vége a családi sorozatnak a Vidiben: az UEFA Kupa-döntős egykori csapat kapitányának, Csongrádi Ferencnek is ott játszik Márk nevű fia, jelenleg az U19-es együttesben (mint látható, időben elég nagy a „szórás” az utódok között: a Disztl fiú akár edzhetné is a Csongrádi- vagy Kiprich-gyereket…)
Klasszis labdarúgó fiaként megpróbálni reprodukálni az édesapa sikereit sokak szerint eleve reménytelen vállalkozás: a fiúnak nemcsak a szülő egykori klasszisával, de legenda státuszával is meg kell birkóznia. Ki tudná ezt jobban, mint Nyilasi Tibor és Nyilasi Bálint: a Fradi egykori ezüstcipős gólvágója, a Mexikóról sérülés (és annak következményei) miatt lemaradó, két világbajnokságon így is szereplő örök Fradi-bálvány gyermeke 2008-ban bemutatkozott a zöld-fehérek nagycsapatában, Ligakupa-meccsen gólt is szerzett. Később elkerült a Fradiból, Sopronban futballozott, jelenleg pedig az NB II-es Csákvár játékosa.
Edzője pedig az a Bognár György, aki éppenséggel tanácsokat is adhat neki, hogyan dolgozza fel a „sikeres apa”-helyzetet, hiszen a szintén „Mezey-bébi” egykori MTK-középpályásnak is van élvonalban futballozó fia, ráadásul Bognár István rendszeresen játszik is a Diósgyőrben – a 86-os válogatott „utódjai” közül egyedüliként mondhatja magát NB I-es futballistának jelenleg. Bognár Gyuri, saját elmondása szerint legalább annyira kritikusan, mint amennyire elfogultan figyeli a srác teljesítményét.
A legnagyobb jelenlegi hazai tehetségnek ugyanakkor egy olyan játékost tartanak, akit nem apa-fiú, hanem nagybácsi-unokaöcs kapcsolat fűz az egykori mexikói generációhoz. A Debrecenből és a Budapesti Honvédból is világbajnokságra utazó egykori remek jobbhátvéd, Sallai Sándor unokaöccse, Sallai Roland előtt sok szakember szerint fényes jövő áll, a középpályásként futballozó fiatalember még csak 18 éves, de rendszeresen tagja a Puskás Akadémia kezdőcsapatának és már Bernd Storck szövetségi kapitány noteszében is felmerült a neve, megfordult a bő válogatott keret összetartásán is. Jelen állás szerint a gyerekként is szupertehetségnek tartott játékosnak van a legtöbb esélye, hogy az egykori mexikói válogatott tagjainak rokonságából szintén eljusson a felnőtt nemzeti csapatig, és talán egy újabb világversenyig.
Ami a magyar futball korábbi apák és fiúk vonalát illeti, a leghíresebb páros alighanem idősebb és ifjabb Albert Flóriánéké. A Fradi aranylabdás világklasszisának utóda, ha nem is lett nemzetközileg ismert játékos, idehaza éveken át meghatározó tagja volt a zöld-fehérek csapatának, édesapját idéző mozgásával a középpályáról vezette a Bajnokok Ligája-főtábláján is megfordult FTC-t. Ne feledkezzünk meg napjaink legsikeresebb magyarjáról a futball világából: Dárdai Pál is családi nyomvonalat követve lett labdarúgó, és noha édesapja is igazi pécsi legenda volt, esetükben elmondhatjuk, a fiú túltett a szülőn. Dárdai évtizedek óta a Bundesligában dolgozik, játékosként és edzőként is a Hertha Berlin legendája, és megadatott neki, hogy sikeres legyen magyar szövetségi kapitányként. Persze, ismerve őt, nem kérdéses, hogy továbbra is idősebb Dárdai Pált mondaná kettejük közül a sokkal jobb játékosnak…
Futball-zsenijeink közül a legtöbbnél messze esett az alma a fájától, a történelem nem nagyon tud olyan magyar klasszisokról, akiket az utódok túlszárnyaltak volna. Bozsik Józsefnek, az aranycsapat fedezetének fiát sokan szerették volna az NB I-ben látni, a legendák szerint rengetegen jártak annak idején Pénzügyőr-meccsre a „kis” Bozsik kedvéért, ő azonban, éppen az édesapja jelentette „teher” miatt sosem akart felsőbb osztályban futballozni. Bozsik Péter így edzőként lett ismert szakember a hazai futballban.
