Ahogy minden évben, idén is megvoltak a főszereplői, epizodistái, fel- és eltűnő sztárjai a futballvilág nagy körforgásának. Mennyi mindenről lehetne most listát készíteni, de fókuszáljunk a nekünk legemlékezetesebb alakításokra. Sajnos, mindenkire nincs idő, így például az NB I-ből az alacsonyabb osztályba, a még annál is alacsonyabb osztályba, illetve a nemlétbe penderített csapatokról, klubokról most nem lesz szó, bár a Bíró Péter-jelenség megérdemelne egy különdíjat. De mi másokra koncentráltunk, igyekszünk is megindokolni rendesen, miért. Íme, a Rangadó.hu 2015-ös Nagy Év Végi Összegzése, lúzerekkel és hősökkel!
Kleinheisler László
Ő a mi James Bondunk, aki néhány évente feltűnik a mozivásznon, elintézi a problémás ügyeket, aztán gyakorlatilag nincs sehol. Kit érdekel, hogy két film között őfelsége ügynöke mit csinál? Veteményeskertben kapálgat, macskákat fésül vagy székelykaput farag? A lényeg, hogy amikor jelenése van, elegánsan érkezik, szétüti a rosszfiúkat és megdönti a jó nőket. Na, a magyar Scholes is épp ilyen: debütálásakor gólt lőtt a klubjában, aztán eltűnt, most pedig a folytatásra ismét előkerült és megint elintézte a legfontosabb ügyet. Mehet vissza készülni az Isztimér meg a Bakonycsernye ellen, a magyar futballszakma dicsőségére, aztán ha jön a szuperhős széria folytatása, begördül valami csodaautón és megmenti a világot az osztrák vagy izlandi gonoszoktól. Nyugi.
Bernd Storck
Mister Wolf, a Problémamegoldó, személyesen, ha már a filmes hasonlatoknál tartunk. Nem kertel és nem húzza az időt, belép, köszön, felméri a helyzetet, kidobálja a nehezéket a zuhanó gépből, hoz néhány extrémnek tűnő döntést és zsebre vágja az elismerést. Érdekes kifejezéseket használ közben, hogy „munka”, „hit” ilyenek, de hát ő tudja. Mi nem ehhez szoktunk hozzá, kicsit morgunk is a háta mögött, mert hát ki ő és honnan jött, hogy nekünk ossza az észt. Szemtől szemben vele persze máshogy fogalmazunk, kissé átesünk a ló túloldalára, az ún. szakma mélyen meghajol, a sajtó pedig olyan kifejezéseket használ a nemrég megköpködött edzőre, amikre Mr. Wolf az emlékezetes megjegyzést ejtette el a Ponyvaregényben, hogy mit ne kezdjünk el csinálni egymás micsodájával, de hát ez már csak így megyeget mifelénk.
Platini, Blatter
Az Érinthetetlenek. Voltak. Széles mosollyal a slepp felé, kéz a kézben, udvarias szólamok közepette lépnek együtt a szaros gödörbe. Ahonnan nehéz lesz tisztán visszajönni. Az év nagy menete az övék, nehéz állást foglalni a szituációról, amelyben valószínűleg nem a tiszta kéz és a tiszta erkölcs nevében buktatja meg őket a már sorban álló kurzus, hisz az sem lesz sokkal tisztább. Egyszerűen most adódott rá esély, köszönhetően saját megdönthetetlenségükbe vetett hitüknek. Ordas nagy bizniszelések közepette olyan pimf ügy miatt mehetnek a süllyesztőbe, ami kb. a Niagara vízesés és a kerti slag viszonylatát idézi, de hát a nagy zsugások végzete gyakran a tök alsó, Al Caponét is valami adóbevallás miatt tették hűvösre végül.
Böde Dani
A magyar vizuális, elektronikus és szájberkultúra idei első számú ikonja, a madacsai lépegető exkavátor, a taktikai fault és a ketrecharc keresztezője, a népi mulatósok szintifutamainak ihletője, a száz kilós racionalitás. Az ún. mindig győztes legkisebb fiú új megtestesítője, ámbár nehéz belegondolni, ha ő a legkisebb, milyen lehet a legnagyobb. Mindenesetre Dani a miénk, mint a hortobágyi kilenclyukú híd és a busójárás, nélküle a magyar futball színes, szagos univerzuma nem fejthető fel. Kézi hímzésű falvédő a tisztaszobában, a kézzel faragott gyúrópad fölött, rajta Dani, amint hóna alatt két északi csatárral táncol: „Böde Dani csak a vizet issza / Hogyha jön a norvég, földhöz bassza!”
Bernard Casoni
A Magyar Edzői Szakma (MESZ) megmentője. Látszólag jelentéktelen epizód az övé, Koman Vladimir azóta legendássá lett diósgyőri hazaadása nélkül konkrétan nulla győzelemmel lépett volna le a Videotontól, ám ennél jóval több, mit elért és felmutatott! Gondoljunk bele: a MESZ még alig törölte ki szeméből a nyálat, miután a Németországban szocializálódott Dárdai Pál kinevezése megtörtént, előtte már Doll, Carrillo, majd maga „kiezanémet” B. Storck is belétörölte külföldi márkájú lábbelijét a MESZ elitjébe. Önértékelésünk, önképünk, öntömjénünk súlyos károkat szenvedve lógott a sufniban, valahol a 85-ös válogatott posztere fölött. És akkor jött a francia megmentő, aki népére oly jellemző eleganciával emelte fel fejünket és segített ismét a napos oldalra minket, két-három hét alatt rávilágítva a felemelő tényre: külföldi edző is lehet szar. Merci, monsieur Casoni, merci beucoup!
Dárdai Pál
Csak azt sajnálhatjuk, hogy Lenni Riefenstahl már nem él, nyilván megalkotná a méltó filmes opuszt Berlin legújabb hőséről, ráadásul még a politikát sem kellene belekevernie. Aranyló naplemente előtt, a brandenburgi kapunál, ezer fős kórus hangjaival aláfestve, Dárdai Pál, született Pali, csibészes mosollyal arcán, aranyszínű hintón vágtatna a Bajnokok Ligája felé. A hintót természetesen hetvenezer Hertha-szurkoló húzná, valamint Salomon Kalou. A dicső menetelésről operát íratna a Magyar Művészeti Akadémia, a díszbemutatón az ünnepelt a kamerák kereszttüzében mosolyogva annyit mond: „Nem kell ezt túlragozni!” De már későn.
Torghelle Sándor
Végezetül, itt van a magyar Stallone, a mindig visszatérő Rambó & Rocky, aki lankadatlan elszánással, bár lankadó sebességgel vívja a maga harcát. A B-moviek magyar szereplője, angol másodosztály, német peremcsapat egykori Lorenzo Lamasa vagy Dolph Lundgrenje nem öregszik. Hisz amit tud, ahhoz nem kell borzasztóan összetett tehetség, azt harmincon túl is hozni lehet, pláne a fékezett habzású hazai mezőnyben. Air Sanyi igencsak becsülésre méltó módon térült-fordult a kapuk előtt az ősszel: ez a magyar valóság az ő igazi közege, ahol megbecsülik tálentumát, melyet érvényesíteni tud. Michael Dudikofftól se várta el soha senki, hogy Hamletet játsszon, nem igaz?
