Magyar foci

Felcsútra 2,4 milliárdot hozott a Jézuska

Közel 2,4 milliárdos plusztámogatáshoz jutott a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány 2019-ben – írja a futballsznob.blog.hu. Ez a felcsútiak honlapjára feltöltött, december 18-án kelt taós módosított jóváhagyó határozatból derült ki.

Az MLSZ adatbázisából pedig látszik, hogy az akadémia már be is gyűjtötte szinte a teljes megnövelt összeget, nevezetesen 4 milliárd 776 millió 582 ezer 64 forintot.

A felcsútiak eredetileg a 2019-ben benyújtott programok tekintetében a második legnagyobb összegű támogatást kapták, 1,12 milliárdot, ám egy utólagos módosítással duplájára nőtt a Felcsút tavalyi programja.

Az alapítvány 2018-as tao-programja így szűk 2,4 milliárd forintról egyszerre bő 4,8 milliárd forintra növekedett egy idén november 25-én benyújtott módosítási kérelemnek köszönhetően.

Bár a módosított programját egyelőre nem tette nyilvánossá a Felcsút, a blog szerint egyértelmű, hogy a növekményt teljes mértékben az ifjúsági szálláshely elnevezésű beruházás költségeinek megszaladása okozta.

Kiemelt kép: MTI / Beliczay László

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik