NB I

Újpesten mindenki a helyére került

Zsinórban négy győzelemmel már a dobogóhoz közelítenek a lila-fehérek, Balajcza Szabolcs még nem foglalkozik a Fradi elleni szezonzáróval.

Kapcsolódó cikkek

Idegenből hozza el sorra a három pontokat az Újpest, Nebojsa Vignjevics legénysége legutóbb kevesek által várt sima győzelmet aratott a Haladás otthonában. Ráadásul a 3-0-s siker sorozatban a negyedik győzelmük volt a lila-fehéreknek, akik ezzel az ötödik helyen állnak a táblázaton.
Balajcza Szabolcs legutóbb még a negatív szériában lévő Újpest kapusaként nyilatkozott a Rangadó.hu-nak, a Videoton elleni vereség után, az újpestiek akkoriban kilenc fordulón át nem tudtak nyerni. Most először azt kérdeztük a rutinos kapustól, mi változott azóta, hogy ennyire látványosan javultak az eredmények.
– Elsősorban az, hogy a vezetőedzőnk mindenkinek megtalálta a helyét a csapatban – válaszolta Balajcza Szabolcs – Sok mindennel próbálkoztunk korábban, az utóbbi hetekben valahogy el lett találva a megfelelő felállás. Balogh Balázs például jól játszott középen, de mivel a szélen voltak hiányosságaink, kikerült oda, és ott is jól teljesít. A két védekező középpályásunk is remekül megérti egymást. Azok pedig, akik le voltak maradva fizikálisan, mostanra utolérték magukat. Elég későn igazoltunk több játékost, volt, aki nem megfelelő erőállapotban került ide. Hazard például mostanra tudja hozni a dinamikus, gyors játékát, de mondhatnám Diagne-t is.

A kapus annak idején az igazi vezéregyéniségeket is hiányolta a pályáról, akik a nehéz pillanatokban ki tudják segíteni a többieket. Mostanra már van belőlük a csapatban, ennek is köszönhető, hogy egységesebb és erősebb az Újpest.
– Litauszki Robit említeném, hiszen remekül összefogja a védelmet, kevés gólt kapunk. Balogh Balázs is meghatározó egyéniség az öltözőben és a pályán is, pedig fiatal játékosokról beszélünk – véli Balajcza Szabolcs. A Haladás sima legyőzése ennek ellenére meglepetésnek mondható, kevesen számítottak rá. Balajcza szerint a megfelelő hozzáállás és a támadások felvállalása volt a siker titka, ahogy a korábbi győzelmekkor is.
– Folyamatosan egyre jobban játszunk, már a Honvéd ellen is jók voltunk, most Szombathelyen pedig az eddigi legjobb meccsünket játszottuk. A sorozat a Békéscsaba és a Vasas ellen kezdődött, amik szintén értékes győzelmek voltak, hiszen a kötelezőt be tudtuk húzni. A két utóbbi mérkőzésen pedig előzetesen legfeljebb a döntetlenre tartottak minket esélyesnek. De remélem, ez még nem a maximum a csapattól. Kellett a Haladás elleni győzelemhez, hogy viszonylag korán gólt rúgjunk, de az is, hogy ne álljunk vissza utána. Az edzőnk is mondta a szünetben, nehogy „beseggeljünk” a kapu elé, menjünk tovább, mert akkor még fogunk gólt rúgni.

Az Újpestet már csak egy pont választja el a dobogótól, ha így folytatják, akár még a téli szünet előtt odaérhetnek, igaz, kedden ismét idegenbe kell utazniuk, illetve hátra van még a listavezető Ferencváros elleni rangadó is. Balajcza viszont ennyire még nem gondolkozik előre, hiszen a sűrű mezőnyben minden egyes meccsel könnyen változhat a helyzet.
– A bajnokság előtt a dobogó volt a cél, amikor kilenc fordulón át nem nyertünk, persze sokan megmosolyogtak minket, de látni kell, hogy a tizenkét csapatos mezőnyben egy-két győzelemmel könnyen nagyot lehet lépni felfelé. Mi végig bíztunk magunkban, most pedig ott vagyunk a dobogó közelében. Hogy rosszul jön-e ilyenkor a téli szünet? Ez majd elválik februárban, amikor kezdődik a tavaszi szezon. De addig még van három meccsünk. Közhelyesen hangzik, de megbeszéltük a srácokkal, hogy csak a soron következőre koncentrálunk, most arra, hogy kedden a Puskás Akadémia ellenit is húzzuk be valahogy, nagyon nehéz mérkőzés lesz az is. Sokan kérdezgetnek már, mi lesz a Fradi ellen a szezonzárón, de egyelőre ezzel még nem foglalkozunk, majd ha eljön az ideje – tette hozzá Balajcza Szabolcs.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik