Nemzetközi foci

Történelmi továbbjutásra készül a Ferencváros

A Ludogorec július óta 31 találkozón mindössze kétszer maradt alul.

A Ferencváros lehet az első magyar csapat, amely továbbjut csoportjából az európai kupasorozatokban, amennyiben csütörtökön győz a Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa Liga utolsó, hatodik fordulójában.

Magyar klubok eddig – a zöld-fehérek mostani szereplésével együtt – hétszer jutottak el a csoportkörig, legjobban pedig a székesfehérváriak teljesítettek azzal, hogy tavaly hét pontot gyűjtöttek ugyancsak az EL-ben, de az első két helyhez az is kevésnek bizonyult.

A Ferencváros döntetlennel beállítaná ezt a rekordot, de ugyanúgy nem élné meg tavaszt, viszont ha nyerne, akkor a csúcsdöntéssel együtt a történelmi továbbjutás is összejönne a kilenc ponttal.

Arra is 16 éve volt példa, hogy magyar együttes megélte az európai kupatavaszt. Akkor a Debreceni VSC az UEFA Kupában egészen a harmadik fordulóig jutott, melynek párharcait 2004 február végén és március elején rendezték, s végül 1-0-s összesítéssel maradt alul a belga Club Brugge gárdájával szemben.

Noha a Ferencváros számára már a csoportkörbe jutással teljesült a kitűzött cél, azaz a vezetőség nem élné meg csalódásnak, ha nem sikerülne a bravúr, de a játékosok egyértelműen a győzelem reményében lépnek pályára Razgradban.

Óriási bombagólt lőtt a Fradi légiósa
Zubkov kipókhálózta a hosszú felsőt.

Isael a klub honlapján korábban elmondta, különösen motiválja őket, hogy győzelemmel elérnék a kieséses szakaszt, amely minden elképzelésüket felülmúlná.

Szerhij Rebrov vezetőedző csapata hosszú veretlenségi sorozata után kissé megtorpant, egy hete a másodosztályú Békéscsaba vendégeként kiesett a Magyar Kupából, majd vasárnap hazai pályán kétgólos előnyét eladva 2-2-es döntetlent játszott a negyedik Puskás Akadémiával. A bajnoki tabellán viszont így is éllovasként zárja majd az őszi szezont úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott közvetlen riválisainál.

A 2-0-s békéscsabai kudarc előtt sorozatban 11 mérkőzésen volt veretlen a Ferencváros, amely azt megelőzően hazai pályán éppen a Ludogorectől kapott ki 3-0-ra még október 3-án.

A bolgár bajnok hat összecsapás óta nem kapott ki, és szintén magabiztos előnnyel vezeti hazája bajnokságát. De ami még jobban megmutatja a Ludogorec jó formáját, hogy a Bajnokok Ligája-selejtezőben a Ferencvárostól elszenvedett júliusi, 3-2-es hazai veresége óta 31 találkozón mindössze kétszer maradt alul, ráadásul mindkétszer a spanyol Espanyollal szemben, amely már csoportelsőként továbbjutott a négyesből az El-ben.

A két csapat a BL első selejtezőkörében is összemérte erejét, akkor az FTC kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel búcsúztatta a Ludogorecet, amely aztán az EL második fordulójában 3-0-s győzelemmel vágott vissza a Groupama Arénában.

A csoport másik mérkőzésének már nincs tétje, mivel az Espanyol úgy fogadja a CSZKA Moszkva csapatát, hogy biztosan elsőként zár a kvartettben, míg orosz vendége még sikerrel is sereghajtó marad. A csoport első két helyezettje jut a 32 közé.

A második számú európai kupasorozat első kieséses fordulójának sorsolását hétfőn 13 órától a svájci Nyonban tartják. A legjobb 32 párharcait februárban rendezik.

Európa Liga, H csoport, 6. forduló:

Ludogorec (bolgár)–Ferencváros 21.00
Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz) 21.00

 

Az állás:
1. Espanyol 5 3 2 0 12-3 11 – továbbjutott
2. Ludogorec 5 2 1 2 9-9 7
3. Ferencváros 5 1 3 1 4-6 6
4. CSZKA Moszkva 5 – 2 3 2-9 2

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik