Nemzetközi foci

Készül a nagy visszatérésre Massimiliano Allegri

Egyelőre pihen, a következő szezontól azonban újra kispadra ül.

Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának volt vezetőedzője azt mondta, nem sieti el visszatérését, vár vele a szezon végéig.

Az elmúlt hetekben a sajtó a Bayern Münchennel és az Arsenallal is összefüggésbe hozta az edzőt.

Az 52 éves olasz szakember az előző idény végén távozott a torinói klubtól, öt év és öt bajnoki cím után.

Nem tudom, hogy lehet-e ezt szabadságnak hívni, vagy sem. Ahogy véget ért a Juventusszal való munkakapcsolatom, eldöntöttem, hogy kiveszek egy évet

– nyilatkozott Allegri.

Az AC Milan korábbi trénere angol leckéket vesz Milánóban, és azt mondta, amikor visszatér, szeretne készen állni az új kihívásokra.

A következő év fontos lesz. Fontos a döntés szempontjából, amit majd meghozok. Erre készen akarok állni. Egy év szünet és a Juventusnál eltöltött öt esztendő után nem úgy akarok visszatérni, hogy rosszul végzem a dolgomat

– hangsúlyozta Allegri.

Kiemelt kép: MARCO BERTORELLO / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik