NB I

Sopronban nyert a Haladás

Felkészülési mérkőzés
Soproni VSE – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 1-2 (0-2)
Sopron, 100 néző. Játékvezető: Kovács G.
Haladás: Gyurján M. – Schimmer (Fehér Z., a szünetben), S. Wils (Angyal, a szünetben), Jagodics, Jánvári – Iszlai (Batarelo, 62.) T. Wils (Petró, 62.) – Martinez, Németh M. (Medgyes, a szünetben), Halmosi (Nagy P., 62.) – Gaál (Ugrai, 62.). Edző: Mészöly Géza.
Gólszerzők: Batizi-Pócsi (78.), Gaál B. (8.), Martínez (39.)

Az első félidőben óriási fölényben futballozott a Haladás: a nyolcadik percben Németh Márió ugratta ki középen Gaál Bálintot, aki 12 méterről a kapus alatt a hálóba helyezett (0-1). Támadásban maradtak a szombathelyiek, ám a jobbnál jobb helyzeteket is elpuskázták. A 39. percben Gaál bal oldali beadását Martinez 16 méterről a jobb felső sarokba bombázta (0-2).

A szünet után a sorozatos cserék miatt kissé visszaesett a Haladás játéka, a hazaiak is vezettek néhány veszélyesebb támadást – ekkor már Gyurjánnak is akadt dolga. A 78. percben Batizi-Pócsi szépített (1-2). A hátralévő időben jobbára a két tizenhatos között folyt a játék – számolt be a Haladás hivatalos honlapja.

Az első félidő egyértelműen a vendégeké volt, a második kiegyenlítettebb játékot hozott.

– Az elmúlt két hétben remekül dolgoztak a játékosok, ez a munka visszaköszönt az edzőmeccsen is. Szép támadásokat vezettünk, gyönyörű gólokat szereztünk. A második félidő miatt viszont maradt bennem egy pici hiányérzet. Örömteli, hogy Leandro Martinez 90 percet a pályán töltött, és gólt is szerzett. Halmosi Péter pedig a holtidőben is remekül dolgozott, a mai meccsen is alig lehetett lekönyörögni a pályáról. Hasznos volt az edzőmeccs, jól szolgálta a felkészülésünket a jövő heti két tétmeccsre – értékelt Mészöly Géza.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik