A legismertebb hazai futball-blogok szerzői ritkán írnak a magyar fociról, ismerni azonban ismerik, és véleményük is van róla. A különböző fórumokon egyre több kommentben véleményezik a pótselejtező esélyeit, ahogy közeledik a meccs. A Rangadó.hu három ismert bloggert kért fel, foglalják össze, mit várnak a magyar-norvég práharctól.
Ne most gondoljuk újra a magyar focit!
Az Omlett du fromage-blog szerzője, az Integető Lufiember néven író Szabó Christophe a francia foci szakértője, de a magyar válogatott sem hagyja hidegen. Kezdjük az ő elvárásaival.
„Attól óvnám a magyar válogatottat, hogy túlbecsülje önmagát. Megszámlálhatatlanul sokan nyilatkozták – köztük Storck és Möller is -, hogy a Norvégia elleni párharc esélyei kiegyenlítettek. Szerintem ez egy illúzió. A potenciál megvan a továbbjutáshoz, de nem mi vágyunk a párharc esélyesei. Lehet, hogy a kishitűséget akarták ezzel kiradírozni, de azt gondolnám helyénvalónak, ha a magyar válogatott outsider-helyzetből vágna neki a párharcnak: teljes odaadással, alaposan kidolgozott játéktervvel és pár csapdával .
A tendencia alapján a szervezettségünk sem védekezésben, sem támadásban nem hozza azt a minőséget, amit a csoportmeccsek közepén láthattunk. Törékenyebbek vagyunk és lehet, hogy a norvégok ezt megérezve belénk fognak jönni az elejétől. Storckon és szakmai csapatán múlik, hogy úgy készítse fel a válogatottat, hogy ez a megérzés gyorsan eltűnjön.
Várhatóan az első meccsen több lesz a méricskélés, a másodikon pedig nyíltabb lesz a játék. Ha a magyar továbbjutás eldőlhet valamikor, azt a budapesti meccsen tudom elképzelni: a versenyben maradáshoz fog kelleni a csapategység, a továbbjutáshoz pedig az egyéni megoldások. Szurkolóként abban bízom, hogy a válogatott az eredménytől függetlenül a végsőkig küzdeni fog és akkor sem esik kétségbe, ha becsúsznak pofonok. Ezen a héten nem kell a magyar focit újragondolni (ráér jövő héten), elég “csak” a norvégoknál jobbnak lenni.”
Gondolkodásban nem fogjuk bírni
Az angol foci szakértője, a Britannia blog szerzője, mcdeere (Kele János ) a norvégok fizikai fölényéltől és széljátékától tart leginkább.
„A sorsolás előtt sem voltam túl bizakodó, most sem vagyok: reálisan nézve meglepetés lenne, ha ki tudnánk ütni a norvégokat. Na, nem azért, mert ők annyira erős csapat lennének – inkább azt mondanám, csak egy paraszthajszállal jobbak nálunk -, de tény, az erényeik éppen jól rímelnek a mi gyenge pontjainkra. Utálom véres kardként körbehordozni a statisztikát, főleg, ha huszonéves adatokból táplálkozik, de most tényleg az van, hogy egyáltalán nem véletlen egybeesés a harminc akárhány éves nyeretlenségünk ellenük.
A játékosaik gyorsak, erősek, és bár a kreativitás nem épp a legerősebb pontjuk, iszonyú magabiztossággal játsszák le a sablonokat. Általában a széleken akarják bevinni a döntő csapást – nekünk ellenben évtizedek óta nincs modern értelemben vett szélső bekkünk -, jól váltogatják az oldalakat, és a felfutó bekkeknek köszönhetően gyakran alakítanak ki emberfölényt a labda körül. Betömörülő ellenfelek ellen hajlamosak szenvedni (Azerbajdzsán, Málta), úgyhogy azt várom, mi is hasonló tervvel készülünk Oslóba, és nem rohanunk fejjel a falnak.
A legnagyobb félelmem az, hogy gondolkodásban nem fogjuk bírni a tempót, a norvégok automatizmusait 180 percen keresztül nem lesz egyszerű hárítani, nyomást viszont csak úgy tudunk helyezni rájuk, ha kijjebb nyílunk és kockáztatunk. Ez már Feröer ellen is csak kis szerencsével jött be, a norvégok pedig náluk legalább két klasszissal lesznek komolyabb ellenfelek. Kevés gólt és nagy hiriget várok, szűk vereség odakint (0-1), szenvedős iksz idehaza (0-0, vagy 1-1). De ne legyen igazam.”
Életem álma lenne egy Eb-részvétel, de…
Végül egy ízig-vérig magyarfoci-szakértő, a Csak a Kispest!-blog amennyire elkötelezett, annyira kritikus bloggere, Végh Hanta (Gazsó István) gondolatai, nemcsak a pótselejtezőről:
„A magyar futball jelenleg nem visszarántódik egy normális pályára, hanem még jobban letér, és már rég az árkon túl, valahol a mező közepén vonaglik. A magyar futballban megszűnt a magáért és a futballért való önérdek, megszűnt a piaci folyamatok logikája, megszűnt szinte minden, ami nem a további állami pénzek lehívásáról, a szánalmas percemberekhez dörgölőzésről és a kritika nélküli szervilizmusról szól. A magyar futballban innentől felesleges eredményekről beszélni, mert azokat nem elértük, hanem megvettük, a magyar futballt nem felépítettük, hanem behazudtuk.
A vicc az egészben az, hogy még lehet mázlink, és egy Eb-re való kijutással tudjuk húzni-halasztani a keserű valóságot, hogy Zseljeznicsárok simázzák a kirakatcsapatot, hogy bármiféle nemzetközi összevetésben mindig és kivétel nélkül veszítünk, leégünk, felsülünk. A rendszer szerencséje, hogy évente mindössze egy hónapig, júliusban vagyunk csak érdekeltek Európában. A maradék időben így azt mesélhetünk be magunknak, amit nem szégyellünk.
Azon túl, hogy életem álma lenne egy Eb-n játszó válogatottat látni, azért tagadhatatlan, hogy nem lenne más, mint a mai magyar foci patyomkin-falujának főterén egy méregdrága diadalív.”
