NB I

Az MTK ötödször is győzött Angyalföldön

A Honvédtól kapták az első gólt, de Torghelle duplájával most is nyertek.
OTP Bank Liga, 13. forduló
MTK – Bp. Honvéd FC 2-1 (2-0)
Illovszky-stadion, 1200 néző. Játékvezető: Vad II
MTK: Hegedüs – Bese, Poór, Grgics, Vadnai – Vass Á. – Strestik (Thiam, 67.), Kanta J., Gera – Ramos (Deutsch, 83.), Torghelle (Hrepka, 75.). Edző: László Csaba
Honvéd: Kemenes – Botka, Lovrics, Bobál D. (Délczeg, 83.), Baráth – Nagy G. (Gazdag, 70.), Kamber, Vasziljevics – Holender, Prosser (Erdélyi, 65.), Vernes. Edző: Marco Rossi
Gólszerzők: Torghelle (33., 39.), illetve Kamber (54.)

Szezonbeli ötödik mérkőzését játszotta albérletében, az Illovszky Rudolf Stadionban az MTK, amely eddig mind a négyszer kapott gól nélkül győzött Angyalföldön.

Számottevő helyzet nélkül, ráadásul rendkívül hangulattalanul teltek a percek. Grgics fejese, Vernes és Nagy Gergő lövése, majd Strestik szabadrúgása ígéretesnek tűnt, de végül nem okozott veszélyt. A 31. percben Ramos közeli csúsztatását nagy bravúrral védte Kemenes – ez jelentette a találkozó első ziccerét. A mezőnyben egyébként váltakozó küzdelem zajlott, tehát nem lazsáltak a játékosok, de támadásban egyaránt gyengélkedtek, vagy védekezésben egyaránt remekeltek. Nézőpont kérdése.

A 33. percben Kanta József pontos szabadrúgását Torghelle Sándor fejelte korábbi csapata kapujába (1-0). A folytatásban Botka és Vasziljevics révén két kísérletük is volt a kispestieknek, ehhez képest a 39. percben ismét Torghelle volt eredményes: klasszismegoldás volt, ahogyan a kimozduló Kemenes felett a hálóba emelte a labdát (2-0). A 42. percben Hegedüs védett hatalmasat Bobál Dávid közeli fejese után.

A szünet után Vasziljevics szabadrúgása az oldalhálót súrolva hagyta el a játékteret. Komoly nyomást gyakorolt ellenfele kapujára, és az 54. percben sikerült szépítenie: Vasziljevics lövését bravúrral védte Hegedüs, de a kipattanót Kamber a hálóba lőtte. Ezután húsz másodpercen belül kétszer is a kapufát találta el a Honvéd, először Prosser, majd Vasziljevics. A 69. percben Thiam közeli kísérletét védte Kemenes, a másik oldalon pedig Holender leheletfinom csúsztatását ütötte ki vetődve Hegedüs.

A nyolcvanadik percben Botka Endre szép szólót mutatott be, de közeli lövését bravúrral védte az MTK kapusa. A vendégek hiába próbálkoztak, nem tudtak egyenlíteni, úgyhogy pont nélkül távoztak Angyalföldről.

A mérkőzést a helyszínen tekintette meg a Rangadó.hu szakértője, Gáspár József, az MTK egykori válogatott kapusa.
– Az első félidő a két gólon kívül nem nagyon tetszett, mert minőségileg nem ütötte meg az első osztály szintjét. A második A Honvéd jóvoltából igen. Nem értem, hogy az MTK szándékosan csinálja-e ezt, esetleg nincs erejük a játékosoknak, vagy miért nem tudják nyomás alá helyzeni az ellenfelet, mint most a kispestiek. Számtalan helyzetet dolgozott ki a Honvéd, az MTK-nak óriási szerencséje volt, illetve Hegedüs Lajos nagyon jól védett. Neki, és Torghelle Sándor két találatának köszönhető a siker. A második találat előtt nagyot hibázott Kemenes Szabolcs és a védő is. Szép sikert ért el az MTK, de a játék nem tetszetős. Nem hiszem, hogy ezt látva a szurkolók megtöltik majd az új stadiont – mondta Gáspár József.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik