NB I

Horváth Ferenc remek debütálása: villogott a Vidi

Támadófutballal és szép gólokkal verte a Honvédot a Videoton; háromnál nagyobb is lehetett volna a különbség.
OTP Bank Liga, 12. forduló
Videoton FC – Bp. Honvéd 3-0 (2-0)
Székesfehérvár, 2000 néző. Játékvezető: Iványi
Videoton: Danilovics – Nego, Juhász R., Vinicius, Stopira (Szolnoki, 23.) – Simon Á. (Pölöskei Zs., 51.), Pátkai – Gyurcsó, Szuljics, Oliveira (Kovács I., 76.) – Feczesin. Edző: Horváth Ferenc
Honvéd: Kemenes – Botka, Lovrics, Bobál D., Baráth – Nagy G., Kamber, Gazdag (Holender, a szünetben) – Hidi (Vasziljevics, 73.), Youla (Délczeg, 68.), Vernes. Edző: Marco Rossi
Gólszerzők: Feczesin (33.), Gyurcsó (45+1.), Juhász (65.)

Horváth Ferenc a mérkőzés előtt azt mondta a Rangadó.hu-nak adott interjúban,most még mindegy, milyen játékkal, de nyernie kell a csapatának. A Videoton kispadján debütáló tréner azért igyekezett az összeállítással is jelezni, hogy a támadófutball híve. A Pető Tamásnál is rendszerint együtt szereplő Gyurcsó, Oliveira, Szuljics hármas elé még Feczesin Róbertet is beállította.

A második percben utóbbi már veszélyeztethetett volna, Stopira beadása után Bobál Dávid fejelte ki előle a labdát szögletre. A Honvéd részéről Lovrics veszélyeztetett először, 25 méteres lövését védte Danilovics. A kilencedik perc végén Gyurcsó tekert középre szabadrúgást, Simon Ádám csúsztatott, mellé. Az első komoly helyzet a 13. percben jött: Nego beadása után Gyurcsó lekezelte a labdát a tizenhatoson belül, kapura fordult és kevéssel a kapufa mellé lőtt.

Gyurcsó Ádám igen aktívan játszott, a csatárok mögül, mélységből indulva többször is a védők mögé került. Stopira viszont nem sokáig aktivizálhatta magát, a balhátvédet a félidő közepén le kellett cserélni. A 28. percben Vernes futott be a védők mögé egy szabadrúgás után, beadását szögletre tisztázták, ami után Lovrics fejelt fölé. A Honvéd a 33. percben előbb lesgólt lőtt (Bobál), majd gólt kapott: Gyurcsó a rendezetlen védelem mellett zavartalanul vett át egy labdát, középre adta, Feczesin pedig előrevetődve fejelt a kapu közepébe négy méterről. Gólja után azonnal az új edzőhöz rohant, megköszönni az esélyt…

A gólt követően sem állt le a bajnokcsapat, Oliveira, Gyurcsó és Szuljics tilitolija után közel járt az újabb gólhoz. Szemmel láthatóan megvolt a játékkedv a fehérvári játékosokban (ahogyan Horváth Ferenc remélte és elvárta), de a Honvéd is igyekezett odaérni az ellenfél kapuja elé, így viszonylag mozgalmas volt az első félidő. Ráadásul góllal zárult: Pátkai mesteri indításával Szolnoki lépett meg, a beadása egy kispesti védőről Gyurcsó elé pattant, aki 15 méterről okosan helyezett a bal sarokba (2-0). Talán először a szezonban, vastaps kísérte az öltözőbe a Videotont.

Filip Holender becserélésével próbált életet lehelni a Honvéd támadójátékába Marco Rossi – az első lehetőség viszont így is a hazaiak előtt adódott, Szuljicsot még éppen a vonal előtt akasztották a tizenhatos sarkánál, Gyurcsó a szabadrúgást Kemenes kezébe tekerte. Aztán másfajta izgalmak következtek: Youla és Szolnoki kis híján összeverekedtek, miután a kispesti légiós kicsit odakönyökölt még egy szabálytalanság után a földön fekvő hátvédnek – pillanatok alatt ott lökdösődött mindenki, Iványi Zoltán pedig egy-egy sárga lappal rendezte a dolgot.

Láttunk futballt is: Szuljics finom átívelését Feczesin kapásból lőtte rá, a földről felpattanó labdát Kemenes látványosan ütötte a léc fölé. A szöglet után pedig már három volt a hazai előny: Gyurcsó beadását Juhász Roland futtából csúsztatta a jobb sarokba, a labda a kapufáról pattant be (3-0). Két perccel később Szuljics lefutott mindenkit, kapu elé lőtt labdáját Gyurcsó fölé vágta. Szemmel láthatóan élvezte a játékot a Videoton. Újabb egy perc, újabb ziccer, ezúttal Oliveira kínálta meg „gólpasszal” Gyurcsót, aki ajtó-ablak helyzetben helyezett a kapu mellé.

Próbálkozott a Honvéd, de nem sikerült helyzetet kialakítania. Horváth Ferenc a köz óhajának eleget téve Kovács Istvánt is pályára küldte. Kemenes Szabolcson múlt, hogy nem született meg a negyedik hazai találat, Nego helyezett lövését nagy bravúrral szedte ki a jobb alsó sarok elől. Kollégája, Danilovics a 89. percben mutatta be első igazi védését, Délczeg lövését ütötte szögletre.

A hajrában olykor csak dugdosta a labdát a Vidi, amely így is fölényes győzelemmel vágott vissza az első fordulóban elszenvedett 1-0-s vereségért a Honvédnak. Sok minden változott azóta Fehérváron, a szurkolók nyilván abban bíznak, ahogy az a vereség egy borzalmas ősz kezdetét jelentette, ez a győzelem (és játék) egy eredményesebb második kört vezetett fel a piros-kékeknek a bajnokságban.

A mérkőzést a Rangadó.hu szakértője, Szurgent Lajos, a Bp. Honvéd korábbi vezetőedzője értékelte:
– Közepes színvonalú mérkőzést láttam. A két csapat játékosállománya közötti különbség döntött, illetve az, hogy sokkal frissebbek voltak a hazaiak. A válogatott miatti szünet ezúttal sem tett jót a Honvédnak. Nem voltak ritmusváltások, nem voltak gyorsak a labdakihozatalnál a kispestieknél. A fehérváriak viszont a labdaszerzések után gyors támadásokat vezettek, erre nem tudtak reagálni a vendégek, lassabban építették a támadásokat. Ziccereink egyáltalán nem voltak, a Videoton viszont négy nagy helyzetet is kihagyott, és jobb játékosállománya ellenére nem szégyellt megfelelően visszazárni, amikor kellett. Halvány és monoton volt a Honvéd, amely akkor sem szerzett volna gólt, ha egy hétig játsszák ezt a meccset.
Olvasói sztorik