Bükszegi Zoltán tagja annak a nem túl népes csapatnak, amely elmondhatja magáról, hogy futballozott Európa egyik legészakibb vidékén, a Feröer-szigeteken. Hogy „profiskodott”, az természetesen nem lenne helytálló kifejezés, mert a profi futball arrafelé nem létezik. Bükszegi ugyanúgy tett, mint az ottaniak: játszott és dolgozott. Két szezont töltött kinn 2008 után, erről mesélt a Rangadó.hu-nak.
– Kimentem focizni, majd amikor kiderült, hogy nem nagyon tudok mit csinálni edzések között, kérdezték, nincs-e kedvem dolgozni – kezdi Bükszegi Zoltán – Mondtam, persze, hogy van, adjatok valami munkát. Tulajdonképpen idomultam a szokásokhoz. Két munkahelyem volt, az egyik az önkormányzatnál. Megtanultam markolót kezelni – elvileg nem lehetett volna, de az ottani barátom megtanított rá. Utána pedig, amikor az önkormányzatnál nem volt már munka, kértem, hogy keressenek valami mást nekem, így kerültem egy halfeldolgozóba. Amikor a család is kint volt, napi négy-hat órában dolgoztam, utána pedig hazamentem, majd az edzésre, így éltünk. Később, miután ők eljöttek, már nyolc órát is bent voltam időnként.
Azokban az években még előfordult, hogy nagy különbségű vereségbe futott bele az ország nemzeti csapata egy-egy selejtezősorozatban, mostanában az ilyesmi egyre ritkább. A kiscsapat már nem pofozógép, részben azoknak az azóta beérett játékosoknak köszönhetően, akikkel Bükszegi együtt játszott.
– Abban a csapatban, ahol voltam, meglepően sok ügyes fiatal bontogatta a szárnyait, néztem is, milyen jól terelgetik a labdát. Tizenhat-tizenhét évesek lehettek, látszott rajtuk, hogy jók lesznek, ha nem rontják el a dolgot. Feröeren mindenki mindent magának csinál, az egész országra jellemző ez a szemlélet, tisztában vannak vele, hogy nem másra kell várni. Ezek a srácok is képezték magukat, aztán elkerültek a dán utánpótlásba, ahol még fejlődhettek. Ez a bevált módszer. Dániában elég jó az utánpótlás. Ők másod-harmadosztályú csapatoknál pallérozódtak tovább – ismertette a fejlődés egyik zálogát a magyar futballista.
Feröeren emlékeznek rá, hiszen a jelenlegi válogatottban is szerepel Vikingur-játékos, a 38 éves Bükszegi pedig ebben a klubban focizott, együtt a jelenleg is ott védő Turi Gézával.
– Az egykori csapattársaim közül még most is van játékos a feröeri válogatottban, olyan is van, aki most került ki a keretből. Folyamatosan jöttek azok a fiatalok, akiket akkor láttam tizenhat-hét évesen időnként odakerülni a csapathoz – mondja Bükszegi – Nagyon nagy okosságokat nem tudok mondani azzal kapcsolatban, mitől fejlődött az ország futballja, az biztos, hogy nyáron a gyerekek reggeltől estig fociznak. Későn sötétedik, reggel nyolctól este tízig kint lehetnek a tenger mellett és játszhatnak. Elképzelhetjük, egy ilyen napon hány labdaérintést gyakorolhat. Olyan, mintha lenne tíz edzése. Emellett pedig folyamatosan tanulnak, mint említettem, főleg a dánoktól vesznek át sok mindent. A gyerekek oda is mennek tanulni egy idő után és bekerülnek a képzésbe.
A csütörtöki Eb-selejtező előtt az egész ország magyar győzelmet vár, Bükszegi sincs ezzel másképp. Tiszteli a feröerieket, de a két válogatott nincs egy szinten, mondja. Ugyanakkor érdemes meghallani azt is, amit az északi ország lakói, köztük a labdarúgók mentalitásával kapcsolatban mond.
– Ha a mieink nem becsülik le az ellenfelet, és miért becsülnék le, mindenki hozza a jobbik formáját, akkor ez papírforma győzelem kell, hogy legyen. Persze tényleg nem szabad könnyelműsködni. Feröernek nincs veszítenivalója, ők csak jól jöhetnek ki az egészből.
– Magyarországon sokszor olyan elvárásokat támasztanak a játékosokkal szemben, amiknek nehéz megfelelni. A Feröer-szigeteken ilyen nincs, senki nem pakol rájuk terhet. A történelmükből fakad, hogy csak saját magukra számíthatnak, meg kell oldaniuk a problémáikat. Ez a mentalitás itatja át az egész életüket. Találkoztam olyan sráccal, aki nagyon ügyes volt, játszhatott volna már a felnőttek között, de egyszer csak azt mondta, nem akar az első csapattal edzeni, mert most inkább a házát építi. Az ilyesmi meglehetősen jellemző arrafelé. Saját magukra számítanak és amit kell, azt jól csinálják – teszi hozzá Bükszegi Zoltán.
