NB I

Több pontja is lehetne a Haladásnak

A visszatérő Fehér Zoltán azonban elmondta: arattak már bravúros győzelmet is, így nem lehetnek elégedetlenek.

Kapcsolódó cikkek

A hajrában veszített két pontot a Vasas ellen a tabella második helyén álló Szombathelyi Swietelsky-Haladás az OTP Bank Liga tizedik fordulójában. A zöld-fehérek egészen a 88. percig vezettek, ám ekkor Kenesei Krisztián tizenegyesből egyenlíteni tudott, így 1-1-re végződött a találkozó.

A Haladásban idén először volt bajnokin kezdő a hosszú sérülés után visszatérő Fehér Zoltán. A rutinos védő a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, bosszúsak voltak a lefújást követően, hiszen ismét a hajrában bukott két pontot a csapat, de összességében nem lehetnek elégedetlenek az eddigi szerepléssel.

– Hosszú idő után volt ismét kezdő a bajnokságban. Milyen érzés volt visszatérni?
– Nagyon jó érzés volt újra kezdőként pályára lépni, nagyon vártam már. A hosszú sérülésem még hosszabb lett, mint amire számítottam, nagyon jó volt újra a többiekkel együtt kifutni a pályára – mondta Fehér Zoltán.

– Perceken múlt a három pont megszerzése. Mennyire voltak csalódottak a döntetlen miatt?
– Nagyon bosszúsak voltunk. Igaz, hogy nem volt egy sok helyzettel tarkított mérkőzés, de belülről – főleg a gólunk után – teljesen úgy éreztük, hogy a Vasas már nem tud gólt szerezni, ez a meccs megvan. Nagyon bosszúsak voltunk amiatt, hogy két-három perccel a vége előtt kaptuk azt a gólt. Úgy gondolom, két pont benne maradt ebben a mérkőzésben.

– Másodikok a tabellán, de több pontjuk is lehetne. Az MTK ellen kettő-nullról a kilencvenharmadik percben, most pedig a nyolcvannyolcadik percben veszítettek két pontot…
– Persze, számolhatjuk így is, hogy bennünk maradt akár még négy pont is, de ha megnézzük, akkor a győzelmeink között is volt egy-két bravúrsiker, például a Videoton elleni idegenbeli győzelem. Nem lehetünk elégedetlenek, de persze az ember mindig jobbat akar.

– Egy mérkőzés híján lement az első kör a bajnokságban. Az ősz hátralevő részében is folytatódhat a Haladás menetelése?
– A játékunk a folytatásban is így fog kinézni, mindig az utolsó pillanatig fogunk hajtani. Az edzéseken azért dolgozunk, hogy minőségi legyen a játékunk. A sérültek is felépülnek – gondolok itt például a két támadónkra, Ugrai Rolandra és Leandro Martínezre –, ez sokat fog számítani, és Iszlai Bence eltiltása is letelik. Velük kiegészülve jó mérkőzéseket játszhatunk a folytatásban is. Szeretnénk megtartani a pozíciónkat, mindenképpen erre törekszünk.

Olvasói sztorik