Nemzetközi foci

Meghívták a válogatottba a Fradi-szurkolók rémálmát

Dani Olmo először kap lehetőséget a spanyoloknál.

Dani Olmót, a Dinamo Zagreb labdarúgóját először hívták be a spanyol keretbe, amely a Málta és Románia elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőkre készül.

A Fradi kicsinálásával megmutatta a 21 éves játékos, miért akarja őt mindenki
Dani Olmo érdekes pályaívet jár be: a Barcelona akadémiáját hagyta maga mögött, hogy Horvátországban felépítse magát. A húzása olyannyira bejött, hogy most Európa topcsapatai állnak érte sorban, a Dinamo pedig biztosan óriásit szakít majd az eladásán.

A barcelonai nevelésű Olmo 2014-től játszik a horvát együttesben, melynek azóta kulcsembere lett. A most zajló idényben a 21 éves támadó középpályás jó formában van: 16 tétmérkőzésen hat gólt szerzett és hat gólpasszt adott.

A Bajnokok Ligája selejtezőjében öt találkozón 3+3-mal – a Ferencváros ellen 2+1-gyel – zárt, míg a csoportkör eddigi négy fordulóját követően 1+1-nél tart.

Olmo alapembernek számított abban a korosztályos spanyol válogatottban, amely idén nyáron Olaszországban megnyerte az U21-es Európa-bajnokságot. Szeptemberben és októberben az U21-es együttes négy mérkőzésén ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Robert Moreno, a spanyolok szövetségi kapitánya pénteken hirdetett keretet, melyben ismét helyet kapott Paco Alcácer és Álvaro Morata. Rodri (Manchester City) és Jordi Alba (Barcelona)sérülés miatt ezúttal nem állhat a szakember rendelkezésére, míg a 17 éves Ansu Fati (Barcelona) meghívására továbbra is várniuk kell szimpatizánsainak.

A spanyolok jövő pénteken Cádizban fogadják Máltát, majd három nappal később Romániát látják vendégül Madridban. Nyolc fordulót követően a még veretlen spanyolok az F csoport élén állnak, és már biztosították részvételüket az Eb-n.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik