Magyar foci

Megvalósította álmát a korábbi 35-szörös magyar válogatott labdarúgó

Dombi Tibor kevesebb mint három óra harminc perc alatt teljesítette a maratont.

A volt DVSC-ikon, a korábbi 35-szörös magyar válogatott Dombi Tibor Kassán még utoljára megpróbálta elérni a célját: a 3 óra 30 perces maratoni időt – írja a HAON.

A Debrecen korábbi labdarúgója belátta, az időeredmény hajszolása stresszel jár, de adott magának még egy esélyt, utoljára megpróbálkozott célba érni három és fél órán belül.

És milyen jól tette, hiszen végre sikerült elérnie régi álmát: hivatalos ideje 3 óra 25 perc 47 másodperc.

„Elhatároztam: most vagy soha! Nem azért, mert jól hangzik, hanem mert élvezem a futást, és mert élvezni is akarom, azt mondtam: Kicsi, ha nem jön össze, engedd el, már csak örömből akarok futni. És sikerült! A kis apróságok és a fontosabb dolgok mind stimmeltek: szombaton esett az eső, vasárnap már nem, de hideg maradt az idő; hét fok körül volt reggel, mindenki beöltözött, de én tudtam, elég nekem a póló, úgyis kimelegszem, ha elindulunk. Harminckét kilométernél kisütött a nap, eszembe is jutott: jaj, ne! A meleget nem bírom, de szerencsére nem sütött sokáig. Elértem, amiről álmodtam” – idézi a csupasport.hu Dombit.

Kiemelt kép: haon.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik