Magyar foci

„Az Európa Liga–csoportkör a maximum a Fradi számára”

Limperger Zsolt szerint a Fradi elérte a maximumot az Európa-liga-főtáblával, Molnár Balázs szerint még nem.

A Ferencváros egy Espanyol elleni, idegenbeli döntetlennel kezdett az Európa Liga főtábláján, így talán nem is kell túlságosan vérmes drukkernek lenni ahhoz, hogy kimondjuk: akár a továbbjutásra is lehet esélye a zöld-fehér csapatnak. Nyilasi Tibor már a rajt előtt azt mondta a DIGI Sport híradójának, hogy 32 közé kerülhet a Fradi, ám nem mindenki ért egyet a legendával.

Az Espanyol élete legrosszabb formájában van, miért ne lehetne megcsípni őket, az orosz csapat ellen miért ne lehetnénk sikeresek, hiszen edzőmeccseket már játszottunk velük, és a Ludogorec ismét itt van. Kaptak már két fülest tőlünk, most jöhet a harmadik

– nyilatkozta még az EL-rajt előtt Nyilasi Tibor.

Nem elég a zakó, vezérét is elvesztette a Fehérvár
Műtéttel kezdi a hetet a fehérváriak rutinos játékosa.

A korábbi kiváló Fradi-hátvéd, a jelenleg az Érd vezetőedzőjeként dolgozó Limperger Zsolt ennél árnyaltabban fogalmazott – már az Espanyol elleni pontszerzés után.

A Ferencvárosnak a kerete nagyon erős, de európai szinten a csapat számára ez a maximum, hogy be tudott kerülni a csoportkörbe. Ami persze óriási dolog

– mondta a Sport24-nek Limperger.

Nem osztja a három spanyol klubban is megfordult Limperger véleményét Molnár Balázs, aki 20 éve épp az Espanyolban légióskodott.

Én bízom benne, hogy nem (ez a maximum), ezt a legutóbbi meccsen is bebizonyítottuk, hogy az Espanyolnál ikszeltünk, ami nagy dolog. Eléggé kiegyensúlyozott a csoport, bármi megtörténhet

– fogalmazott Molnár Balázs, akit egyik fél sem keresett azért, hogy esetleg információkkal szolgáljon valamelyik klubról.

Az Espanyol elleni meccsre meghívtak, úgy volt, hogy el is megyek, de aztán sajnos az elfoglaltságaim miatt nem tudtam kiutazni a mérkőzésre. De információkat természetesen nem adtam, magyar vagyok, a Fradinak szurkoltunk, őket támogattuk

– szögezte le Molnár.

A Ferencváros csütörtökön azt a Ludogorecet fogadja, amelyet már kétszer legyőzött idén a BL-selejtezőben. Igen ám, de a bolgárok a CSZKA Moszkva elleni 5-1-gyel rögtön az EL-csoport élére álltak.

A futball ilyen, bármi megtörténhet. Labdarúgóként soha nem mondanék olyat, hogy nem juthatunk tovább, és azért vagyok itt, hogy bekerüljünk a legjobb 32-be. Most újra jön a Ludogorec, kétszer már legyőztük őket, de koncentrálnunk kell, hiszen ismerhetik a játékunkat, és biztosan a legjobb oldalukat fogják mutatni ellenünk, hogy nyerhessenek. De én biztos vagyok abban, hogy újra legyőzhetjük őket

– nyilatkozta Tokmac Nguen, a ZTE-FTC meccs győztes góljának a szerzője.

A teljes videó ide kattintva tekinthető meg!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik