Magyar foci

Orbán a magyar-szlovákról: Hát elszúrtuk

A magyar válogatott nem éppen úgy hozta le a szlovákok elleni párharcot az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, ahogyan azt a szurkolók szerették volna: ugyan az volt a mondás, hogy csak a szlovákokat oda-vissza, Marco Rossi csapata mindkét mérkőzését elveszítette a rivális ellen. A visszavágót Budapesten, a Groupama Arénában 2-1-re, a meccsen kin volt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki a szlovák TA3 hírcsatornának nyilatkozott.

Hát elszúrtuk. Oda-vissza megvertek bennünket a szlovákok, ehhez nem lehet semmit sem hozzátenni. Az ilyen mérkőzések a pályán dőlnek el kiélezett helyzetekben, és a kiélezett helyzetekben Önök, vagyis a szlovák válogatott jobb volt

– idézi Orbánt a Nemzeti Sport.

Jobb csapattól kaptunk ki, de ez most senkit sem vigasztal
A hátralévő három meccsünkön több pontot kell szerezzünk, mint a szlovákok. Szép feladat. Elemzés.

Andrej Danko, szlovák házelnök megköszönte Orbán Viktornak a csodálatos légkört, szerinte a közönség – amely egyébként kifütyülte a szlovák himnuszt – kitett magáért.

Büszke vagyok arra, hogy sikerült győznünk, ráadásul ilyen erős légkörben és csodálatos futballkörnyezetben. És úgy, ahogyan ezt elmondtam, Orbán Viktor ennek az arénának köszönhetően olyan atmoszférát alakított ki, amit nem felejtek el egy életre.

A magyar válogatott vereségével visszacsúszott a harmadik helyre a selejtezőcsoportban: az élen a horvátok állnak (10 pontjuk van), őket követi a szlovák (9) és a magyar válogatott (9). Legközelebb október 10-én játszunk, Horvátországban ráadásul. Ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re, legalább egy bravúrra szükségünk lesz. Még fogadjuk majd Azerbajdzsánt, majd novemberben Walesben zárul a selejtező a számunkra.

A nyitóképen Orbán Viktor és Szijjártó Péter látható, akik a helyszínen nézték meg a magyar-szlovák Eb-selejtezőt. Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Olvasói sztorik