Nemzetközi foci

Berohanó szurkoló miatt újabb kapusát veszítette el a Liverpool

Adrián is megsérült, teljesen ismeretlen hálóőr védhet a hétvégi bajnokin.

Kapusgondokkal bajlódik a Liverpool, amely a megsérülő első számú kapusa, Alisson után az UEFA Szuperkupa-döntőn remeklő Adriánt is elveszítette. A 32 éves spanyol hálóőr a tizenegyespárbaj ötödik körében kivédte Tammy Abraham próbálkozását, majd az ünneplés során egy pályára rohanó szurkoló okozott neki bokasérülést – írja a BBC.

A Pool edzője, Jürgen Klopp elmondta, a nyáron szerződtetett spanyol játékos emiatt kihagyhatja a hétvégi, Southampton elleni bajnokit, amelyen így a csapat harmadik számú kapusa, a 35 éves Andy Lonergan állhat a Vörösök kapujában, a kispadra pedig egy ifista ülhet le. Az ismeretlen angol is a nyáron érkezett az Anfield Roadra, a Middlesbrough együttesétől, a Premier League-ben még sosem lépett pályára.

Kiemelt kép: SALIH ZEKI FAZLIOGLU / ANADOLU AGENCY

Olvasói sztorik