Nemzetközi foci

„A nők jobban érzik az érzelmeket a pályán” – UEFA-forradalom vagy új trend?

Bár akadtak neves elődjei, mint a svájci Nicole Petignat vagy a német Bibiana Steinhaus, olyan magasságokba egyikük sem ért el, mint Stéphanie Frappart, aki az augusztus 14-i Liverpool–Chelsea európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője lehet.

Az 1983. december 14-én született játékvezető 2011-ben a francia harmadosztályban, 2014-től pedig a Ligue 2-ben is fújt már férfimeccseket, közben ott volt a 2015-ös női világbajnokságon is, idén pedig ő vezette az Egyesült Államok–Hollandia vb-döntőt.

A 2019-es év ebből szempontból vízválasztó volt számára, hiszen áprilisban első nőként francia élvonalbeli mérkőzésen, az Amiens–Strasbourg összecsapáson is dolgozhatott, két hét múlva pedig a BL-győztes Liverpool és az EL-győztes Chelsea legjobbjai mellett vállal szerepet a pályán.

A 35 éves bíró ezzel sporttörténelmet ír, ő az első nő, aki UEFA-rendezésű kiemelt férfi mérkőzést vezet. A két segítője a francia Manuela Nicolosi és az ír Michelle O’Neal, a negyedik játékvezető pedig a török Cuneyt Cakir lesz.

„Szervezetként rendkívüli jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a női labdarúgást fejlesszük, ahol csak lehet. Remélem, hogy az az odaadás, amelyet Stephanie eddigi karrierje során megmutatott, több millió lányt és nőt inspirál majd arra Európa-szerte, hogy elérjék az álmaikat” – nyilatkozta Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.

A videóbíró kicsinálja a női foci legnagyobb ünnepét
Hibát hibára halmoznak a játékvezetők, miközben a labdarúgásról esik a legkevesebb szó.

Amíg a lengyel sportnapilap, a Przeglad Sportowy azt a kérdést tette fel, vajon ez felfogható-e egyfajta UEFA-forradalomnak, addig a belga Sporza másféle megközelítéssel élt. A portál megszólaltatta Stéphanie Fordét, a belga játékvezetők operatív igazgatóját, aki szerint férfi kollégáikhoz képes a női bírók valami extrát hozhatnak a pályára.

Azt hiszem, hogy a nők jobban érzik az érzelmeket a pályán. Más módon nyugtathatják a játékosok frusztrációit. Több megértést tudnak tanúsítani

– mondta.

Arra a kérdésre, milyen hátrányai lehetnek a női játékvezetésnek, van-e elegendő tekintélyük, Stéphanie Forde úgy vélte, ez nem lehet probléma.  „Ezen a szinten a játékvezetők rendelkeznek a szükséges tulajdonságokkal. A személyiség a legfontosabb, minden játékvezetőnek nyugodtnak kell maradnia. Az, hogy Frappart ilyen feladatot kapott, nagy dolog. A női futball villámsebességgel fejlődik, ugyanakkor a női bíráskodás messze elmarad ettől, noha valójában kéz a kézben kellene járniuk. Remélem, hogy ez egy trend első lépése lesz” – tette hozzá.

Az európai kupaporondon a svájci Nicole Petignat volt az első női játékvezető, aki 2003-ban a svéd AIK illetve az izlandi Fylkir UEFA-kupa-selejtezőjét vezette. Emellett 91 svájci élvonalbeli mérkőzést is kapott, és ő vezette a 2007-es Basel–Luzern kupadöntőt is. A német Bibiana Steinhaus 2017. szeptember 10-én a Hertha–Werder Bremen meccset dirigálta a német Bundesligában.

Kiemelt fotó: Loic Venance/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik