Magyar foci

A tökös mérnökök, akik megkérdezték, hagyják-e gólt lőni Neymarékat

Ha Neymar a sztárallűrjei és az időnként tényleg túlzásba vitt fetrengései miatt nem is számít a világ legnépszerűbb játékosának, azt feltétlenül el kell ismernünk, hogy Cristiano Ronaldo és Lionel Messi mellett manapság talán ő a legerősebb brand a futballvilágban.

Éppen ezért számít óriási dolognak, hogy egy magyar csapat, a Zsírkréták nyerte a Red Bull által támogatott Neymar Jr’s Five nevű tornát, amelyen bátrán nevezhetünk a világ legnagyobb amatőr kispályás bajnokságának, hiszen már a selejtezőkön óriási volt a tülekedés, Magyarországon 419 csapat nevezett, Indiában pedig 2000 próbálkozóból került ki az az egy szerencsés együttes, amely elutazhatott Brazíliába.

Az indiaiak egyébként tényleg szerencsések voltak, hiszen egyedüli csapatként mondhatták el magukról, hogy legyőzték a csoportkörben a később a trófeát megkaparintó magyarokat, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Zsírkréták számára nem volt ismeretlen a brazíliai közeg és a torna hangulata, hiszen már tavaly is ők képviselték Magyarországot ezen a nemhivatalos kispályás vébén.

„Tavaly és az idén is nagyon kemény volt a magyar országos döntő, ennek a sorozatnak a grundfoci a tematikája, ezért a szervezők világszerte gettóhangulatot teremtettek az eseménynek, így tavaly a Westend tetőparkolójában volt a döntő, betonon, ahol a harminc fokot inkább negyvennek lehetett érezni. Idén a Városligetben, egy nemrég átadott, rekortán borítású pályán volt a döntő. Ami érdekes, hogy mindkét évben úgy nyertünk, hogy volt egy csapat, amely megvert minket a csoportkörben, egy 8th District nevű brigád, tele nagyon ügyes játékosokkal, akik futni nem nagyon szeretnek, de a labdával nagyon jól bánnak, és nem feküdt nekünk a stílusuk” – nyilatkozta a 24.hu-nak Fábián Gábor, a Zsírkréták csapatkapitánya.

Miért pont Zsírkréták?

A futballközegben színes ceruzának szokták hívni azt a játékost, aki kellően technikás és ezáltal kiemelkedik a mezőnyből. Fábiánék korábban Színes ceruzák néven szerepeltek versenyeken, aztán ezt kicsit nagyképűnek találtak, és akkor váltottak a Zsírkrétákra, ami szerényebb, de ugyanarra utal: „A brazilok számára valóságos nyelvtörő volt a csapatnév, de a végére már egész jól ment nekik, hogy Zsírkréták from Hungary” – árulta el Fábián Gábor.

Akár amatőr, akár profi, akár kis-, akár nagypályás futballról van szó, az összeszokottság mindig aranyat ér, így a Zsírkréták hazai, illetve nemzetközi sikereiben is sokat számított, hogy a tagok évek óta együtt játszottak a BME futsalcsapatában.

Fotó: Bielik István/24.hu

„Tavaly már megvolt a keret, de aztán egy korábbról elhalasztott NB II-es futsalforduló közbeszólt, ekkor csatlakozott a csapathoz az öcsém, valamint Rónaszéki Botond, aki az utánpótláscsapatunkban játszott. Idén két hosszabb sérülés miatt voltak kérdőjelek, de végül ugyanaz a hét ember utazott ki, mint tavaly: Andorka Kristóf, Dudás Dániel, Fábián Máté, Kalocsay Károly, Rónaszéki, Weimann Richárd, valamint jómagam.”

A Red Bull Neymar Jr’s Five sajátossága, hogy a csapatokban nincs kapus, sőt a kapu előtt felrajzolt köríven belülre a pályán lévő 5-5 játékos egyike sem mehet be.

A meccsek maximum tíz percig tartanak, és amennyiben egy csapat gólt kap, egy emberét elveszti, így az is előfordulhat, hogy a végén egy játékos találja szembe magát öt ellenféllel, ezért is lett az esemény szlogene az Outplay them all, vagyis Játszd le őket a pályáról.

A Zsírkréták június elsején nyerték meg a magyar döntőt, így a brazíliai út előtt másfél hónapjuk volt felkészülni, amit maximálisan ki is használtak. A Red Bull abban volt partner, hogy csapat rendelkezésére bocsátotta a tornán használt kapukat, így aztán a palánkos pályán a körívet is felrajzolva tökéletesen reprodukálni lehetett a rájuk váró körülményeket, az NB I-es és NB II-es csapattársak elleni gyakorlások során pedig igyekeztek felkészülni az ellenfelek különféle stílusaira.

Luxusnyaralás mezítlábas gyerekekkel

Az eseményt Sao Paulóban rendezték, tavaly egy belvárosi négy-, idén egy óceánparton fekvő ötcsillagos szállodában lakott a mezőny. A Red Bull még a játékosok fogyasztását is állta a torna utáni afterpartyn, ahol a csapatkapitány szerint mindkét évben odatették magukat a magyarok.

 

A körülményekről Fábián azt mondta, úgy érezte, mintha egy luxusnyaraláson lettek volna, bár azért a helyi viszonyokból is kaptak némi ízelítőt.

 

„Tavaly még elmondták, melyik az a két partszakasz, amerre ne menjünk, mert ott a megszokottnál is rosszabb a közbiztonság, de az idén ilyen nem volt. Azért kaptunk ízelítőt abból, hogy bizony rengetegen élnek szegénységben, minden gyereken focimez volt, de cipőt szinte alig viselt valaki közülük, és ha leszálltunk a buszról, a kordonon átnyúlva próbáltak pénzt vagy valami kis apróságot kérni. Hihetetlen volt egyébként látni, hogy Brazíliában az emberek bármelyik napszakban képesek focizni, munkába menet vagy onnan hazafelé tartva is simán beállnak a többiek közé”.

Sokszor halljuk a sportolók szájából, hogy mennyit lehet tanulni egy-egy vereségből, és ez beigazolódott a Zsírkréták esetében is. Tavaly ugyanis a 60 ország csapatát felvonultató mezőnyben a csoportkört úgy abszolválták, hogy még gólt sem kaptak, aztán a 16 között egy szerencsétlen mozdulat miatt megítélt büntető miatt kiestek az argentinok elleni nyolcaddöntőben.

„Vitt minket a flow az egymás után aratott győzelmek miatt, és nem tudtuk elképzelni, hogyan tudnának megverni minket. Aztán az argentinok ellen a büntető után megzavarodtunk, pedig sok időnk volt hátra, de egyszerűen nem tudtuk jól lereagálni a helyzetet, úgyhogy ez egy keserű tapasztalatszerzés volt. Tavaly nagyon steril volt a játékunk, járattuk a labdát, kerestük a passzsávot, ha az megvolt, akkor bevállaltuk az átadást, ha nem, akkor folytattuk az óvatos labdajáratást. Ami akkor ütött vissza, amikor egy olyan csapattal játszottunk, mint az argentin, amelyik beásta magát a saját kapuja elé, és nem voltunk arra felkészülve, hogy átmenjünk varacskos disznóba, és túrjuk a labdát a palánk mellett. Idén ez volt a nagy változás, ha valami nem ment, akkor elengedtük, és stílust váltottunk” – magyarázta a csapatkapitány.

Aki maga pörgette ki az ellenfeleket a sorsolás során a csapatának, és a Zsírkréták nem panaszkodhattak, mivel elsőre a spanyolok tűntek a legkomolyabb riválisnak, mégsem ellenük szenvedtek a legjobban. Őket úgy verték 5-0-a, hogy a meccs öt percig sem tartott, a lavinát egy jogos büntető indította el, majd egyszerűen átrobogtak rajtuk.

Fotó: Bielik István/24.hu

Luxemburg már annál keményebb dió volt, mivel ők egyszerűen nem akartak focizni, csak kitartóan ívelgették fel a labdát, ami majdnem bejött, mert helyzetekig és kapufáig el is jutottak, a magyarok pedig végül csak egy öngóllal gyűrték le a riválist, amely nem jutott tovább a csoportból.

Az India elleni meglepő zakót már említettük, Fábián szerint utólag sokat köszönhetnek annak, hogy kikaptak a torna egyik leggyengébb csapatától, mivel helyrerakta őket a váratlanul jött pofon, és pszichésen felpörgette őket.

Az India elleni 2-1-es vereségben egyébként az is benne volt, hogy a biztos továbbjutás birtokában kicsit variáltak a felálláson, a nagypályán, Vácott korábban belső védőt és védekező középpályást játszó Fábián szokott lenni a leghátsó ember, amolyan söprögető, aki ráadásul folyamatosan nagyon hangosan látja el instrukcióval a többieket, hogy védekezésben ki merre mozogjon. India ellen lent kezdett cserében, és ez nem jól sült el, amire aztán a vicceskedő indiaiak még a torna utáni partin is emlékeztették őket.

A magyar akadémiák jobban felszereltek, mint Neymaré

A tornát az óceánparton, Praia Grandén található Neymar-akadémián rendezték meg, ahol jelenleg 2470 hátrányos helyzetű gyereket gondoznak 7 és 14 év között. Fábián szerint az akadémia felszereltsége elmarad a magyar intézményekétől, van műfüves pálya, étkezde, uszoda, egy extrák nélküli konditerem, de sokkal inkább az oktatáson van a hangsúly, és nem azon, hogy focistákat képezzenek.

Az egyenes kieséses szakasz előtt ismét sorsoltak, és a Zsírkréták kemény ágra kerültek, mivel a 16 és a 8 között is csoportelsőkkel kerültek szembe. A precíz felkészülés most sem maradt el, az ellenfelek tornán játszott meccseit megnézve kiderült, kinek mi a gyenge pontja vagy az erőssége, a nyolcaddöntős ellenfél, a brazil csapat például tele volt labdazsonglőrökkel, de közben nagyon fegyelmezetlenek voltak védekezésben, és erre rá is fáztak.

„Tudtuk, hogy bátrabban támadhatunk, mert nem zárnak majd annyira fegyelmezetten vissza. 1-2-2 volt az alapfelállásunk, de most egy plusz embert is feltoltunk, és az első gól is egy létszámfölényes helyzetből született. A japánok következtek a nyolc között, náluk a leghátsó ember nagyon hatékonyan blokkolt egy 2×1,5 méteres téglalapnak megfelelő területen szinte minden kísérletet, de elkövette azt a hibát, hogy a körívnél nem ment le az alapvonalig, így egyszer átjutott a labda a hosszú oldalra, ahol sikerült belőni, és ezzel megtörtük őket, ugyanúgy 5-0 lett a vége, mint a brazilok ellen” – mesélte Fábián, aki saját számítsa szerint az egész tornán mindössze kétszer lépte át a félpályát, mert az ő feladata elsősorban az volt, hogy hátulról biztosítson.

Az elődöntős ellenfél, a román csapat fáradtan érkezett a meccsre, mivel nekik kevesebb cseréjük volt és kétszer is 1 az 1 elleni csatában dőlt el a meccsük.

A fáradtság mellett a Zsírkréták futsalos rutinja volt a döntő tényező az elődöntőben, ők ugyanis azt a taktikát követték, hogy mindig igyekeztek kivárni azt a lehetőséget, amikor a labdás játékosnak már csak egy lehetősége van a passzra, és akkor támadták le.

Így történt itt is, a román játékos a saját kapuja előtt vacillált, mire a közben a látószögéből kikerült magyar játékos, Kalocsay Károly a 47-es lábával belelépett a passzba, és a lábáról a kapuba került a labda. A végén, 4-0-nál utolsónak épp az a román maradt, aki az első gól előtt hibázott, de nem akart hősködni, odaadta a labdát, hogy a magyarok a mindent eldöntő ötödik döfést is bevigyék.

A döntőben az egyszer már legyőzött spanyolok hiába játszottak szebben Fábián szerint, a Zsírkréták ezt a meccset is behúzták 2-0-ra, így az egyenes kieséses szakaszban gólt sem kapva vehették át a fődíjat Neymartól.

Feljebb már említettük az összeszokottság fontosságát, és a csapatkapitány amondó, ezen a téren egyértelműen a mezőny fölé nőttek, főleg a védekezésben volt nagyon nagy szerepe annak, hogy egymás gondolatát is ismerték. “A csapatokat nagyjából két részre lehetett bontani, voltak, akik fegyelmezetten védekeztek, meg akik ezt lazábban vették. Nem mondanám, hogy beálltunk volna sündisznóba, csak kivártunk és a megfelelő ütemben támadtuk meg az ellenfelet”.

A díjátadó és a Neymarral készült közös képek után a Zsírkréták lehetőséget kaptak arra, hogy megmérkőzzenek a brazil sztárral, aki saját barátait verbuválta össze, köztük azt a Nenét, aki Európában is megfordult, honfitársához hasonlóan volt a PSG, valamint az angol West Ham United játékosa.

Korábban az is kérdéses volt, hogy Neymar vállalja-e a játékot, hiszen a Copa Américát kihagyta bokasérülése miatt, de aztán ő is vállalta a kihívást a győztesek ellen.

„A meccs előtt megkérdeztem, hogy ilyenkor mi a szokás, hagyjuk-e őket gólt lőni, de a szervezők mondták, hogy ne gálára, hanem rendes meccsre készüljünk, aztán sok szerencsét kívántak. A torna során végig elég fizikálisan játszottunk, belementünk az ütközésekbe és a palánknál sem hagytuk magunkat, de nem akartuk, hogy azzal kerüljünk be a hírekbe, hogy mi voltunk azok, akik lerúgták Neymart. Végül ők nyertek 3-2-re, ami mindenkinek jó eredmény volt, igazából mi még annyira a győzelem miatti eufória hatása alatt voltunk, hogy fejben már nem tudtunk eléggé felpörögni” – avatott be minket a Zsírkréták csékája a Neymar elleni meccs kulisszatitkaiba.

Éljenek a mérnökök!

A hétfős társaságból öten már végeztek az egyetemen, köztük túlsúlyban vannak a mérnökök. Fábián például gépészmérnök, öccse, Máté szintén, Andorka Kristóf pedig gyógyszervegyész-mérnök. A testvérek kosdiak, de van a csapatban kaposvári, kecskeméti és szentendrei is.

Neymar maga is szerzett egy gólt a magyarok ellen, ráadásul nem is akármilyet, a kapunak háttal állva húzta be a labdát, ami pont behullott a menteni igyekvő Zsírkréták-játékos lába fölött a kapuba. És hogy milyen volt a világ legdrágább játékosa testközelből?

0:22-nél látható a videón a zseniális Neymar-gól:

„Minden mozdulatán érződött, hogy nagyon pengés, és az is lejött, hogy ha az egyik opciót az ellenfél megakadályozza, a fejében már ott a következő ötlet. Igaz, egyszer elcselezte hátul, úgyhogy Andorka Kristóf az ő hibájából szerzett gólt, látszott rajta, hogy nagyon bosszantja, de a végén aztán odakacsintott neki, amikor lepacsiztak. Velünk egyébként abszolút közvetlen és jó fej volt, mondom ezt úgy, hogy nekem az sok volt, hogy helikopterrel jött, meg a fetrengései sem teszik szimpatikussá. Azt nem mondom, hogy ne trükközzön a pályán, sőt, ha meg tudja csinálni, csinálja csak meg, én is szoktam szemtelenkedni meccs közben, de nem is csodálkozom, ha utána megrúgnak.”

Neymar egyébként úgy értékelt a torna után, hogy a fegyelmezettség és a fizikális játék emelte a magyarokat a többiek fölé. Nem a brazíliai volt az utolsó találkozásuk a magyar srácoknak Neymarral, a kiírás ugyanis úgy szólt, hogy a győztes csapat eltölthet egy meccsnézéssel színesített hosszú hétvégét a brazil klasszis társaságában. Korábban ez úgy hangzott, hogy Párizsban, de aztán jött az idei nyár, és a találgatások, hogy folytatja Neymar.

Szerintem azok után, hogy az új mez bemutatóján ő is megjelent, nem igazol el Párizsból. 27 éves, de nekem egyelőre hiányérzetem van az eredményei láttán, egy ilyen képességű játékostól kevés az, hogy érte fizették a legtöbbet

– hangzott a Chelsea-drukker Fábián értékelése a torna házigazdájáról.

A csapatkapitányt meglepte, hogy sokan itthon is mennyire bálványozzák Neymart, voltak, akik hitetlenkedtek azon, hogy kezet fogott vele, és simogatni kezdték a kupát, amikor kiderült, Neymar adta át neki.

De sokan voltak olyanok, elsősorban 14 és 18 év körüli, ismeretlen ifjú focisták, akik bejelölték a Facebookon a tornagyőztes csapat tagjait, akik igazából csak akkor fogták fel, hogy mit is vittek véghez, amikor meglátták azt a sok hírt, amely róluk szólt.

Fotó: Bielik István/24.hu

„Amatőr sportolóként óriási azt átélni, hogy kikerül egy hír rólad a Facebookra, és azt látod, hogy több ezren lájkolják és nagyon sokan megosztják. Ami meglepett, hogy elküldtem a győzelmünkről szóló hírt a sportért felelős államtitkárnak, Szabó Tündének, aki szintén megosztotta a saját oldalán” – mesélte az egyik legkellemesebb meglepetést Fábián Gábor.

Red Bull Neymar Jr’s Five biztosan lesz jövőre is, az viszont erősen kérdéses, hogy a Zsírkréták elindul-e a magyar selejtezőn.

A kiírás ugyanis úgy szól, hogy csak két játékos lehet 25 évesnél idősebb, és jövőre a mostani keretből már négyen is túlkorosak lennének.

„Nem kockáztatnám a hírnevet egy olyan útért, ahol már voltunk kétszer. Az idei győzelemben sokat számított, hogy már nem varázsolt el minket annyira Brazília, mint tavaly. Akkor még minden élményt magunkba akarunk szívni, folyamatosan jöttek az új impulzusok, most viszont inkább a játékra fókuszáltunk, és ez nagy különbség volt. Kívánom, hogy más is átélje ezt a luxust, ami az úttal és az ellátással jár, de nagy blama lenne, ha a Zsírkréták kikapna az országos döntőben, miközben még világbajnoknak számít. Ha el is indulnak a korhatárba beférő tagok, az biztos, hogy más nevet kell választaniuk, a Zsírkréták elnevezést visszavonultatjuk ezzel a sikerrel.”

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik