Magyar foci

Brutális pénzhez jut a másodosztályú Szombathelyi Haladás

Illés Béláék félmilliárd forintot varázsoltak elő délelőtt óta. Mészáros Lőrinc veje állhat a háttérben.

A többségi tulajdonos befizeti a csapat kasszájába az NB II-es licenc megtartásához szükséges 500 millió forintot – jutott az ugytudjuk.hu birtokába az információ, amely után fellélegezhetnek a vasi drukkerek.

Hiába az új edző, még mindig nincs rendben a háttér a Haladásnál?
Lapértesülés szerint a másodosztályú klubnál úgy nevezték ki Supka Attilát, hogy még több játékosnak is tartoznak.

Az egyre nagyobb bohózattá alakuló szombathelyi történések legújabb állomásaként csütörtök délelőttre rendkívüli közgyűlést hívtak össze, ami azonban határozatképtelen volt, így egy korábbi megállapodás maradt érvényben: a város ad százötvenmillió forintot, ha az Illés Béla nevével fémjelzett többségi tulajdonos teljesíti a szigorú feltételeket.

Az egyik feltétel az volt, hogy Illéséknek az általuk felhalmozott adóság rájuk eső részét be kell fizetniük a csapat kasszájába, utána utal a mindössze 10 százalékos tulajdonrészt birtokló önkormányzat.

Négyszázmillió forintos tartozása van a Haladásnak
Továbbra is nehéz helyzetben a szombathelyi focicsapat.

A tét óriási, hiszen az MLSZ licencadó bizottsága pénteken ül össze, és könnyen a megyei bajnokságba sorolhatja vissza a klubot.

Úgy tűnik, ezt már nem kockáztatták meg Illésék, és befizetnek ötszázmillió forintot.

Az egy hónappal ezelőtt megtartott szurkolói ankéton a vezetők még azt mondták, a klubnak 400 millió forint a tartozása – vet fel egy újabb érdekességet a már említett szombathelyi honlap.

A Nyugat.hu legújabb információi szerint a pénz befizetésében jelentős szerepe lesz Homlok Zsoltnak, Mészáros Lőrinc vejének, aki cserébe nem csak a profi csapatot, hanem az Illés Akadémiát is kérte, és megkapta. Az üzlet keretében Illés Béla szerepe teljesen megszűnne a szombathelyi labdarúgásban.

A Haladás azonban ezt az információt cáfolta.

Homlok Zsolttal, a Haladás VSE társadalmi elnökével folytatott tárgyalások alkalmával soha, egyetlen mondat erejéig sem került szóba az Illés Akadémia értékesítése. Csakis kizárólag a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft volt a téma

– mondta Illés Béla.

A folytatás mellett döntöttek

A Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft csütörtökön tulajdonosi taggyűlést tartott. A Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft csütörtök délben tulajdonosi taggyűlést tartott – reagált a történtekre a klub honlapja.

A tulajdonosok ismételten kifejezték korábbi szándékukat, mely szerint a továbbiakban is működtetni kívánják a gazdasági társaságot. Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzata, mint az egyik kisebbségi pedig – a korábbi feltételek teljesülése esetén – előre, egy összegben kész átutalni tulajdonrészének megfelelően a 150 millió forintos támogatást, mely egyébként a 2020-as, 2021-es és 2022-es évre jár.

Kiemelt fotó: ugytudjuk.hu

Olvasói sztorik