Magyar foci bajnokok ligája

Lanzafame: Ez tökéletesen jellemezte Rebrov és a Fradi mentalitását

A duplázó olasz támadó boldogan értékelt a Valletta legyőzése után.

Mint ismert, a Ferencváros hazai pályán 3-1-re legyőzte a máltai Valletta együttesét a BL-selejtezők második fordulójában, így kétgólos előnnyel várhatja az idegenbeli visszavágót. A találkozó után a duplázó Fradi-csatár, Davide Lanzafame boldogan értékelt.

Befutott a Puskás Akadémia csúcsigazolása
Thomas Meissner a holland élvonalból érkezett.

Lenyűgöző volt az atmoszféra, egy futballistának mindig a csúcs ilyen környezetben játszania. Boldogok vagyunk, az eredmény nem a legjobb, de ez most így alakult. Sajnos az utolsó tizenöt percben elveszítettük kicsit az iramot, kapkodtunk és kaptunk egy gólt. Nem baj, három-egyre nyertünk, ez jó eredmény és nyugodtnak kell maradnunk a visszavágón. Mindig ilyen higgadt vagyok a tizenegyeseknél, próbálom nagy magabiztossággal lőni a büntetőket. Ez a munkám, amit most jól végeztem, örülök neki. A második gólnál Zubkov passzolt kiválóan hozzám, és én szépen befejeztem a támadást, remek akció volt. Ugyan nem adtunk ki magunkból száz százalékot, de ezzel az eredménnyel is elégedettek vagyunk. Boldog vagyok a teljesítményem miatt is, természetesen amikor egy játékos jól játszik, akkor a szurkolók is örülnek. Mindig próbálok a maximumon pörögni. Amikor a cserémkor Rebrov megölelt, az tökéletesen jellemezte az ő és a Fradi mentalitását

– idézi Lanzafame szavait a hivatalos klubhonlap.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés

FTC – Valletta 3-1 (2-0)
Budapest, Groupama Arena, 18 603 néző
v.: Petrescu (román)
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Ihnatenko, Skvarka (Sigér, 82.) – Zubkov, Lanzafame (Szihnyevics, 66.), Tokmac (Bőle, 66.).
Valletta: Bonello – Zerafa, J. Borg, S. Borg, Pena Beltre – Pulis (Dimech, 57.) – R. Muscat, Packer (Messias, 70.), Tulimieri, Nwoko (Piciollo, 82.) – Fontanella.
gól: Bonello (19., öngól), Lanzafame (36., 59., az elsőt 11-esből), illetve Messias (85.)
sárga lap: J. Borg (15.), Pulis (35.), Tulimieri (38.), Zerafa (52.)
piros lap: S. Borg (90+4.)

Kiemelt kép: fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik