Nemzetközi foci

Sarri, Ronaldo-kapcsolat: CR7 helyett CR9?

A portugál csillag megkezdte a nyári alapozást.

Megkezdte az alapozást a következő idényre Cristiano Ronaldo, a Juventus ötszörös aranylabdás portugál csillaga. A 34 éves támadót – akinek vezetésével a portugálok egy hónapja megnyerték az első alkalommal kiírt Nemzetek Ligáját – több mint százan üdvözölték az együttes edzőközpontja előtt, ahová az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokra érkezett. Ronaldo mosolyogva fogadta a rajongókat, akiknek több aláírást osztott ki és közös képekre is összeállt velük – írja az MTI.

Ibra csúcsra járatta az egóját
Azért, persze imádjuk.

Ronaldo először edz majd a nyáron szerződtetett új vezetőedző, a Chelsea-től érkezett Maurizio Sarri irányítása alatt. Ahogy arról már beszámoltunk, a szakvezető állítólag egészen más stílusban képzeli el a pályán Ronaldót: klasszikus befejező csatárt faragna belőle. Azaz: CR7 helyett CR9 jár Sarri fejében, aki azt is kijelentette, kevesli Ronaldo előző idényben elért 28 gólját, legalább negyvenet vár tőle.

A portugál tavaly a Real Madridból igazolt a Juventushoz, amellyel megnyerte a bajnokságot, viszont a Bajnokok Ligájában elbukta az Ajax elleni negyeddöntőt.

Kiemelt kép: MARCO BERTORELLO / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik