Magyar foci

Azurák Csaba a Budapest Honvédhoz „igazolt”

Az ismert tévésből kommunikációs és marketing igazgató lett.

Júliustól Azurák Csaba a Budapest Honvéd kommunikációs és marketing igazgatója. A kommunikációs szakember 20 év televíziózás után próbálja ki magát új feladatkörben – írja a klub honlapja.

A kommunikációra ugyanaz igaz, ami a csapatra: szeretnénk építeni és fejleszteni. Ami azt jelenti, hogy Honvéd Médiaközpontnak növelnie kell a tartalomgyártást. Azaz közelebb hozni a szurkolókhoz a játékosok mindennapjait és az akadémián folyó életet. A kollégáimmal együtt arra törekszünk, hogy minden nap többször oszthassunk meg olyan információkat, videókat, grafikákat, amelyekből a szurkolóink tájékozódni tudnak. De emellett nagyon fontos, hogy a játékosainknak és a klubnak is építsük a brandjét, s erősítsük azt, amit egyébként tény: a Honvéd ma az egyik legszerethetőbb magyar fociklub. Nemcsak a legendás múltja és a sikeres jelene, hanem a jövőbeni tervei alapján is

– nyilatkozta Azurák Csaba.

Kiemelt fotó: honvedfc.hu

Olvasói sztorik