Magyar foci

A Mezőkövesd hármat rúgott a Vasasnak, a ZTE ugyanennyit kapott

A fővárosban vendégeskedett a Zsóry, míg az NB I újonca Lendván kezdte meg a felkészülési meccsek sorát.

Két élvonalbeli együttes is pályára lépett szerda délelőtt felkészülési mérkőzésen. A Mezőkövesd Zsóry FC-t az NB I-ért harcba szálló, másodosztályú Vasas FC fogadta, az újonc Zalaegerszegi TE FC pedig a szlovén másodikligás Lendva otthonában játszotta első edzőmeccsét.

Nagy Dániel tesztelte a vasasos Ivan Radost, előbb a kapus nyerte a párharcot, de második próbálkozásából már gólt szerzett a mezőkövesdiek nyári igazolása. A Vasas hálóőrének többször is akadt dolga az első játékrészben, Pekár László kísérleténél pedig ismét a hálóból kellett kiszednie a labdát – derült ki az angyalföldi klubhonlap tudósításából. A második félidő elején a szünetben beállt Sidibe növelte a különbséget a felek között, s végül 3-0-lal bizonyult jobbnak a vendég együttes.

A ZTE-nek nem indult jól a találkozó, negyed óra után hátrányban volt a ztefc.hu tudósítása szerint, de a nemrég igazolt Nikola Mitrovics rögtön egyenlített tizenegyesből. A második félidőre sort cserélt a Zete, a Lendva pedig felpörgött: öt perc alatt kétszer mattolta Szemerédi Norbertet, így 3-1-gyel bizonyult jobbnak.

Felkészülési mérkőzések

Vasas FC–Mezőkövesd Zsóry FC 0-3 (0-2)
Gólszerzők: Nagy D. (21.), Pekár (39.), Sidibe (47.)

NK Nafta Lendava (szlovén)–Zalaegerszegi TE FC 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Ploj (14.), Bunjic (53.), Vinko (tizenegyesből, 58.), illetve Mitrovics (tizenegyesből, 19.)

Kiemelt kép: Szekeres Péter/ztefc.hu

Olvasói sztorik