NB I

A magyar futball hét főbűne

A kulturálatlanságtól a lustaságig – a Sportklub adásában számba vették a „marginális és jelentéktelen” magyar foci legfőbb negatívumait.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Puzsér Róbert vezette Aranylövés című műsor legutóbbi adásában a Sportklub televízióban a magyar futball volt terítéken. Egészen pontosan a magyar futball hét főbűne. A pontokba szedett bűnlistáról a műsorvezető Puzsér Róbert (kritikus, média-megmondóember) és két vendége, Bankó Gábor foci-blogger és Hegedűs Henrik, az Origo sportújságírója beszélgetett. Valamennyien lesújtó véleménnyel vannak a világ legnépszerűbb sportágának hazai változatáról – abban olykor eltért a véleményük, hogy ezért ki hibáztatható elsősorban.

Lássuk, mik a magyar futball főbűnei a műsor készítői szerint. Az alábbi szöveg rövid kivonata a műsorban elhangzottaknak.

1. Kulturálatlanság

Az általános kulturálatlanság azt is jelenti, hogy irritáló a magyar foci – nincs fogalmunk arról, kik vagyunk és mit akarunk a futballban, másrészt jelent egy „sudribunkóságot” is, a megnyilvánulások szintjén. A magyar futball valaha kultúrterméknek számított, mára ez megszűnt. Normális helyeken a futball az értelmiség sportága is, áll mögötte egy szellemi tőke, vízió – a játékról való gondolkodás kultúrája. Ilyen volt a magyar futball is: volt identitása, de ma már nincs. „Futball-rezervátumokat” hozunk létre, mintha mi jobban tudnánk, mit kell csinálni. Régen a futball nagy kultúráiból hívtunk vendégelőadókat, most ellenben a külföldieket elutasítjuk, olyan szakemberek is, akiknek erre semmi alapjuk nincs.

2. Korrupció

…és a korrupció általános romantizálása. A meccsek adás-vétele, a sok csalás közepette szinte „nosztalgiával” emlegetik a hetvenes-nyolcvanas évek bundáit, amelyek elrohasztották a hazai futballt. Szinte hencegünk vele, hogy milyen ügyesen csaltunk. A futballt máshol is körülveszi a romlottság és korrupció – de más országokban ennek a célja elsősorban a győzelem és a csapat előnybe helyezése. Itthon mindenféle sportszellemtől függetlenül, öncélúan korrupt a magyar futball. Nem nyerni akarunk, csak pénzt keresni.

3. Hamis önkép

Úgy gondolunk magunkra, mint technikás futballistákra. A „magyaros technika” toposz valójában a lustaságot hirdeti, mert nem kell futni hozzá. Régebben létezett ugyan, de ma már csak ráfogjuk valamire, ami már rég nincsen. A „technikás”, „ügyes” megoldások nem a pályán, hanem a klubok vezetőségében jellemzőek, nem a pályán, hanem a klubházban cselezünk. A technika nem velünk született adottság, azt is oktatni kellene, de nálunk rendre összekeverik a technikát a virtuozitással, a „flikk-flakkal”, holott a technikás játékosaink sem abból éltek meg külföldön, hogy pengék voltak, hanem, hogy felvették az ottani bajnokság munkamorálját.

4. Felülről vezérelt működés

Az államszocializmus megannyi területen, így a magyar futballban is folytatódik. A klubok képtelenek a piacról fenntartani magukat, így ki vannak szolgáltatva az aktuális hatalomnak, amely magát fogalmazza meg újra és újra a futballon keresztül. Miközben úgy csinálunk, mintha ez nem így lenne, mintha piaci alapon működne a sportág. Az nem lenne baj, hogy az állam pénzt rak a futballba, mert az, mint a szórakoztatóipar része, ezt vissza tudná adni később – de rossz helyre rakja. Közben pedig a függőség mértéke az államtól egyre nő és egyre kiszolgáltatottabb lesz az összes klub.

5. Terméketlen nosztalgia

Minden iránt, ami régen volt. Az ötvenes, hatvanas évek iránt – de hogy még a nyolcvanas-kilencvenes évek iránt is…? Mindennemű nosztalgia eltereli a figyelmet a lényeges problémákról. Senki nem próbálja a futballunkról a közgondolkodást olyan irányba terelni, hogy a régi eredményekből a felhasználható dolgokra figyeljünk. A magyar futball energiájának jelentős részét arra fókuszálja, hogyan lehet letagadni a valóságot. Ennek a hazugságnak a legfontosabb része, hogy sulykoljuk, mennyire jók voltunk régen… „A magyar futball olyan, mint egy kivénhedt, impotens alkoholista, aki minden este ugyanazt a sztorit adja elő a kocsmában: hogy negyven évvel azelőtt majdnem megvolt neki az Aranka” – fogalmazott Bankó Gábor. Jellemző, hogy például Albert Flóriánnal kapcsolatban nem azt emlegetjük, hogy a lustaságával, a csípőre tett kezével együtt is milyen jó játékos volt, hanem kifejezetten a lustasága és rossz morálja a nosztalgia tárgya. A heroizálás önmagában nem baj – de hogy csak az van, az baj.

6. Belterjesség

Évtizedes viszonylatban Mezey György „telefonkönyvéből” lett kiválasztva, ki lehet edző. Pedig mindenféle közegnek szüksége van külső erőkre, innovációra. A belterjesség fő következménye a kontraszelekció és a valódi tehetség elsorvadása. Ez már ott megjelenik, amikor a nyolc-tízéves gyerekeknél nem a tehetséges, hanem a „jó szülőkkel” rendelkező kerül a csapatba. A pro licenc eredeti, UEFA által meghatározott kritériumaihoz képest sokszorosan több magyar edző végezhette el a tanfolyamot éveken át, aligha véletlenül…

7. Jóra való restség

Ez a magyar futball általános lustaságát jelenti, pályán és pályán kívül. Hogy nem teszik bele a kellő munkát az edzők és a játékosok a felkészülésbe és a meccsbe. Azon lehet vitatkozni, hogy a játékos áldozat vagy felelős – aki ma „áldozat”, tíz év múlva edző lesz, aki nem követel… Nincs még egy olyan futballnemzet, amely ilyen magasról zuhant volna ilyen mélyre. Nem tudunk mondani még egy olyan dolgot, ami ennyire önelégülten ülne a saját rothadásában – fogalmazott Bankó. Hegedűs Henrik szerint a magyar focinak vannak hiteles szereplői, de a közeg mozdíthatatlan – alulról jövő kezdeményezések képtelenek áttörni. Aki ügyes, tehetséges, annak azonnal előjogai lesznek a csapatban. A magyar futballista determinálva van a lustaságra – fogalmazott Puzsér Róbert. Az egyetlen lehetőség, hogy minél előbb külföldre „meneküljön” és ott neveljék futballistává.

Olvasói sztorik