Nemzetközi foci

Megvan a kirúgott szövetségi kapitány utódja

Ljubisa Tumbakovicsot nevezték ki hétfőn a szerb válogatott szövetségi kapitányának.

A 66 éves szakember azt a Mladen Krsztajicsot váltja a kispadon, akit azért menesztettek, mert a nemzeti együttes júniusban 5-0-s vereséget szenvedett Ukrajnától az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

Tumbakovicsot szintén júniusban küldték el Montenegró szakvezetői posztjáról, mivel bojkottálta a válogatott Koszovó elleni Eb-selejtezőjét, ugyanis Szerbia nem ismeri el az ország függetlenségét.

Távozott a Puskás Akadémiától a hétszeres magyar válogatott középpályás
Szakály mellett Vega is elköszönt, mindkét játékosnak lejárt a szerződése.

A tettéért a szerb sajtóban hazafiként ünnepelt Tumbakovics szeptember 7-én hazai pályán mutatkozik be az Európa-bajnok Portugália elleni Eb-selejtezőn. A szerbek három mérkőzésen négy pontot szereztek az Eb-selejtezőkön, ezzel harmadik helyen állnak a csoportjukban, de csak az első kettő jut ki a 2020-as kontinenstornára.

Kiemelt kép: Alex Nicodim/NurPhoto via Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik