Nemzetközi foci bajnokok ligája

Szalah most nagyon szereti a videobírót

A Liverpool egyiptomi klasszisa boldog, amiért végig tudta játszani a döntőt.

Mint ismert, a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Tottenhamet a Bajnokok Ligája szombat esti fináléjában. A Pool már a második percben megszerezte a vezetést: a tavalyi döntőn megsérülő Mohamed Szalah büntetőből talált be. Az egyiptomi klasszis a lefújás után természetesen mosolyogva nyilatkozott.

Pochettino: Ilyen korai tizenegyesre nem lehet felkészülni
A Tottenham menedzsere balszerencsésnek érzi csapatát az elveszített BL-döntő után.

Örülök, hogy idén végig tudtam játszani a döntőt. A győzelmünk igazi csapatmunka volt. Elmondtam a héten, hogy nem rajongok a videobíróért, de most nekünk kedvezett, úgyhogy jelenleg nagyon szeretem. Egyiptomi játékosként örülök, hogy eljutottam idáig.

– mondta Szalah.

A Tottenham csapatkapitánya, a világbajnok Hugo Lloris is értékelt.

Jobbak is lehettünk volna, de nem könnyű úgy a Liverpool ellen, ha már az első percbe hátrányba kerülsz. Nem tudtunk már úgy játszani, ahogy terveztük. Nagyon fájdalmas érzés elveszíteni a döntőt, hiszen nem tudhatjuk, mikor lesz esélyünk újra BL-t nyerni. Erősnek kell maradnunk, mert kiválóan játszottunk a sorozatban és az egész klub nagyot lépett előre.

Kiemelt kép: Jose Breton / NurPhoto

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik