Magyar foci

Hétfőn bejelentik a Fradi új igazolását, Gróf Dávidot

Ezen a poszton is versenyhelyzetet akar teremteni a zöld-fehér klub.

Ahogy arról a Rangadót már hetekkel ezelőtt tájékoztatták, Gróf Dávid búcsút int a Budapest Honvédnak, és aláír a Ferencvároshoz. Az M4 Sport értesülései szerint az átigazolást holnap, azaz jövő hétfőn jelenti be az NB I aranyérmese.

A Marco Rossi válogatottjában is helyet kapó kapus iránt az elmúlt hónapokban olasz és amerikai együttesek is érdeklődtek, míg Ciprusról és Törökországból konkrét ajánlat érkezett. A harmincéves játékos mégis marad a magyar bajnokságban, ugyanis a BL-selejtezőben induló Fradi mindent elkövetett a megszerzéséért.

Gróf 2016-ban Csákvárról igazolt a Honvédba, korábban skót, angol és német együttesek alkalmazásában állt. Érdekesség, hogy gyerekként, 2003 és 2005 közt már védte az FTC kapuját.

Úgy tudjuk, a Ferencváros Gróf Dávid posztján is versenyhelyzetet akar teremteni, vagyis a Kispestről érkező futballista nem jelenti automatikusan a kapuból évek óta kirobbanthatatlan, ugyancsak válogatott Dibusz Dénes távozását.

Kiemelt kép: Szirtesi László/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik