Nemzetközi foci bajnokok ligája

Tottenham: Harry Kane ott lehet a BL-döntőn

Jól halad az angol támadó felépülése.

A Tottenham gólzsákja, Harry Kane a Manchester City ellen összeszedett bokasérülése miatt csak a lelátóról nézhette, ahogy londoni csapat hihetetlen mérkőzésen, a 96. percben szerzett góllal kiejti az Ajaxot és története során először bejut a Bajnokok Ligája döntőjébe. A 25 éves angol csatár a lefújás után a pályán szaladgált és elmondása szerint a fináléra már egészséges lehet.

BL: a dráma maga alá temette a sportot
Az Ajax három félidő elteltével biztos továbbjutásra állt, a negyedikben viszont szerda este összeomlott a Tottenham ellen. Szerencse, pech, vagy kiérdemelt siker? Taktikai oldalról közelítünk.

Jól halad a rehabilitációm. A héten elkezdtem egyenes irányban futni, ezért is tudtam a meccs végén beszaladni a pályára. Rendben halad a felépülésem, és ha így is folytatódik, akkor bizakodó vagyok a döntőre való visszatérést illetően. Még van néhány hetem.

nyilatkozta Harry Kane, aki bízik benne, hogy ott lehet a Liverpool ellen, június elsején.

Kiemelt kép: IAN KINGTON / IKIMAGES / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik