Nemzetközi foci

Saját játékosa küldte el a francba Gattusót

Az AC Milan labdarúgócsapata egy három gólt és három piros lapot hozó mérkőzésen verte 2-1-re a Bolognát az olasz bajnokság 35. fordulójában, így maradt még reális esély arra, hogy odaérjen a dobogóra a szezon végén – a jelenleg harmadik helyen álló Inter előnye négy pont.

Három gól és három piros lap volt a Milan bajnokiján
Házigazdaként 2-1-re győzték le a Bolognát.

Volt egy érdekes jelenete a mérkőzésnek: Lucas Biglia már az első félidőben megsérült, Gennaro Gattuso pedig úgy gondolta, hogy Tiemoue Bakayokót küldi be helyette. A Chelsea-től kölcsönbe érkezett, 24 éves középpályás jelezte, hogy még nem áll készen, ami után a vezetőedző mondott neki valamit. Erre Bakayoko válasza az volt, hogy „fuck off, man”, azaz menj a picsába.

Bakayoko esélye el is szállt ezzel a játékra, José Mauri állt be Biglia helyett. A franciának nem ez volt az első necces esete a napokban, szerdán elkésett edzésről, amiért az egész keretet plusz edzéssel büntette Gattuso, igaz, később azt nyilatkozta, sikerült tisztázni a dolgokat a játékossal. Úgy fest, ennyire sikerült.

Bakayoko még tavaly nyáron érkezett kölcsönbe 5 millió euróért, a Milannak vásárlási opciója is van rá 35 millió eurós összegért. Gattuso februárban még azt mondta, szükség van rá, így biztosra vette mindenki, hogy végleg megszerzik, ezek után persze kérdéses, mi lesz vele.

Gattuso: Elküldhetnek, de aztán találkozunk az öltözőben

A Milan vezetőedzője a mérkőzés után a sajtótájékoztatón kapott kérdést a Bakayokóval történt incidensről, amire azt mondta: „Erről itt most nem szeretnék beszélni, majd az öltözőben a saját szavaimmal, melyeket a tévében nem akarok használni. Mindenki elküldhet engem, de aztán találkozunk az egyik helyiségben, egymás szemébe nézünk, és majd meglátjuk.

 

Gattuso annyit aztán mégis elmondott, kérte a játékost, hogy melegítsen, de túl lassan tette: „Huszonhét játékosom van, aki viseli ezt a dicsőséges mezt. Bármit lehet nekem mondani, de az öltöző irányában tisztelettel kell viseltetni. Az idény végén majd meglátjuk, ki viselkedett jól és ki rosszul.”

 

A francia futballista később a Twitteren tette közzé saját verzióját. Azt írta, nem fogadja el, hogy olyannak tüntessék fel, aki nem akar pályára lépni, amikor az edzője kéri, és nem tiszteli a klubját és csapattársait.

 

„Azt kérték tőlem, hogy melegítsek arra az esetre, ha cserére lenne szükség. Azonnal el is kezdtem, két-három percig melegítettem, aztán szóltak, hogy jöjjek vissza a padhoz. Amikor leültem, az edzőm váratlan kifejezéseket használva fordult hozzám, én pedig csak az ő szavait ismételtem meg. Semmi több nem történt. Legyen világos, hogy nem utasítottam vissza a pályára lépést, nem késlekedtem a bemelegítéssel, a felvételek önmagukért beszélnek.”

Fotó: Alessandro Sabattini/Getty Images

Olvasói sztorik