Ha az eredményből indulunk ki, akkor az a helyzet, hogy Valverde úr mindent tökéletesen jól csinált, én pedig mindent teljesen rosszul
– foglalta össze pikírten a Barcelona-Liverpool (3-0) BL-elődöntő odavágójának tanulságait Jürgen Klopp, az angolok edzője. A helyzet ennél természetesen lényegesen bonyolultabb, de tény,
A kezdőcsapatok
Már a meccs előtt is úgy látszott, elsősorban a Liverpoolnak lesz majd nehezebb dolga, hogy alkalmazkodjon az ellenfélhez. A Barcelona a hétvégén bebiztosította újabb spanyol bajnoki címét, így pihenten, fókuszáltan érkezett az első mérkőzésre, miközben az angolok odahaza még mindig késhegyre menően éles csatát vívnak történetük első Premier League-győzelméért a Manchester City-vel. Jürgen Klopp ráadásul egy kisebb sérülés miatt nem tudta a kezdőbe nevezni egyik legfontosabb emberét, Roberto Firminót sem, így némileg felforgatott csapattal volt kénytelen felvenni a harcot a Camp Nouban.
A brazil támadót kisebb meglepetésre az eredendően középpályás Georginio Wijnaldum pótolta a ’Poolban, így Klopp hagyományos, 4-3-3-as felállása 4-3-1-2-re, vagyis a középpályán gyémánt alakzatot formázó 4-4-2-re módosult. A védelem előtt őrjáratozó Fabinho jobboldalán James Milner főleg Jordi Alba felfutásaira ügyelt, míg Keita feladata a letámadás kisegítése lett, hogy minél kevesebb labda juthasson el Messihez.
Klopp a Barca kiváló szélsőjátékának semlegesítése érdekében az inkább támadásban erős Trent Alexander-Arnold helyett a szezon elején még középső védőként remeklő Joe Gomezt állította a védelem jobboldalára, míg Szalah és Mané feladata az volt, hogy a leshatáron helyezkedve várják az indításokat.
Ernesto Valverde szintén óvatosan sakkozott a meccs előtt: nem merte bevállalni a gyakran hebehurgya Ousmane Dembele játékát, helyette így az ex-liverpooli Coutinho kezdett a középpálya balszélén, az ellenkező oldalra pedig Arturo Vidal került. A Barca így labda nélkül 4-4-2-t játszott (Messivel kötetlen szerepben), támadásban pedig gond nélkül tudott átállni hagyományos 4-3-3-as formációjára (Rakitic, Busquets, Vidal középpálya előtt egy Coutinho, Suárez, Messi támadósorral).
Messi döntötte el, de nem ő volt a különbség
Klopp terve az volt, hogy brutális letámadással kezdi a meccset, és azonnal hosszú labdákra kényszeríti a Barcelonát. Ez hellyel-közzel bejött, de az angolok presszingjének hatásfokát jelentősen rontotta, hogy abból éppen az egyik legfontosabb láncszem, Roberto Firmino hiányzott a mérkőzés döntő részében.
A brazilt helyettesítő Wijnaldumnak ugyan kiváló szezonja van a Premier League-ben, de általában a középpályán játszik, ráadásul teljesen eltérő feladatokkal ahhoz képest, amit szerda este kellett volna megoldania. Sergio Busquetsszet persze eleve nem könnyű kivenni a játékból, de a holland középpályásnak ez olyannyira nem sikerült, hogy a Barca mélységi irányítója az első félidőben 39/40 sikeres átadást villantott a pálya centrumában (ez brutálisan jó mutató).
Ennek megfelelően a Liverpool nem igazán tudta megállítani Messit sem: az argentin folyamatosan a pálya közepén kapott labdákat, igaz, ehhez időnként egészen mélyen hátra kellett caplatnia értük:
Ezzel együtt az angolok az első félidő elején kifejezetten jól tartották magukat, sőt, az embernek olyan érzése volt, hogy a kapkodó, csapkodó, kicsit ideges, dinamikusan pulzáló meccskép akár még kedvezhet is nekik. Naby Keita elképesztő melót végzett a középpálya baloldalán, szinte teljesen elvágta az utat, ami a jobbszélen vezetett Messi felé (az argentin ezért is húzódott minduntalan inkább középre, ahol jobb esélyei voltak labdát kapni). Nézzük csak meg, hány labdát kapott a 24. percig a Barca jobbszélén játszó Vidal, Roberto kettős Keita ügyködése mellett:
Ezt követően, Keita sérülése után, a félidő második felében Vidal 18-at, Roberto pedig 17-et passzolhatott. Ez, ha nem is őrült különbség, de jól mutatja, hogy mennyire visszaesett a liverpooli presszing hatásfoka a csere után.
Ennél is komolyabb kár jelentkezett viszont a pálya másik oldalán. Keita lecserélése után Klopp ugyanis kénytelen volt átszervezni csapatát: a szenegáli helyére beküldött Henderson került Fabinho jobboldalára, míg az addig azon az oldalon remekül helytálló Milner átvette Keita szerepét Vidalékkal szemben.
Az egészen addig a pillanatig mindössze nyolcszor megjátszott Jordi Alba – aki egyébként is a Barca egyik legfőbb erőssége – hirtelen a meccs gyújtópontjába került – a félidő végéig még további 14 labdát kapott, többnyire remek pozíciókban (az még véletlen egybeesésnek tűnhetett, hogy szinte azonnal Keita lecserélése után zseniális gólpasszt adott Suáreznek, de később kiderült, nem volt az):
A világ jelenlegi talán legjobb balbekkje összesen 41 labdaérintéssel zárta a meccset, ami az ő posztján egészen kivételesen magas szám, pláne, hogy a Barca ezúttal távolról sem dominálta a labdát. Mindez ráadásul teljesen tudatos elemként szerepelt a katalánok játékában, elég csak ránézni arra, hogy a papíron baloldali szélsőként szereplő Coutinho a pálya mely részein avatkozott játékba:
A recept a Napnál is világosabb: Coutinho befelé mozgásai összerántották a liverpooli védelmet, Gomez követte a brazilt, ami viszont megnyitotta az utat Alba előtt a vonalak mellett. Mivel Szalah ezúttal nem szélsőt, hanem csatárt játszott, a szélső középpályás (Henderson) feladata lett volna ellenőrzése alatt tartani ezt a területet, ám a csapatkapitánynak ez semennyire nem sikerült.
Klopp-nak nem volt ellenére a 0-1
1-0 után a Barca már nyugodtan játszhatott kivárásra, annál is inkább, mivel egyértelműen látszott, hogy Firmino nélkül a Liverpool kifejezetten szenved felállt fal ellen. Valverde nem volt szívbajos, a félidőben hátrébb parancsolta tehát csapatát, és szemrebbenés nélkül elkezdett kontrára játszani. A folyamat betetőzéseként a 60. percben lekapta a pályáról Coutinhót, és helyette a portugál jobbhátvédet, Semedót dobta a mélyvízbe.
A változtatás szerkezeti átalakítással nem járt, de kicsit mégis megkeverte a paklit : Sergi Roberto előrébb lépett egy sorral, Vidal átment Coutinho helyére a balszélre, Semedo pedig valóban jobbhátvéd lett. Ez rövid úton persze azt is jelentette, hogy a Barcelona innentől pillanatokra sem állt át 4-3-3-ra, hanem kizárólag a kompakt, mélyen ülő 4-4-2-ből vezetett gyors ellentámadásokra rendezkedett be.
A Liverpool ennek megfelelően képes volt fokozni a nyomást a Barca kapuján. Többet birtokolták a labdát, több helyzetük is volt, Ter Stegen két-három bravúrt is bemutatott, ám Klopp egy ponton túl nem volt hajlandó kockáztatni az egyenlítő gólért – nem küldte be például Firminót. Az óvatoskodás aztán megbosszulta magát: jött egy csúnya hiba Fabinhótól (borzalmasan olvasta a játékot), majd egy Messi-gól:
Innentől már ne volt kérdés, hogy a brazil be fog állni (négy perccel később át is vette Wijnaldum helyét a pályán), de alig néhány perccel később Messi úgy döntött, a maga részéről inkább már le is zárná ezt a párharcot, minek tovább idegeskedni, és elképesztően nagy gólt vert a Pool hálójába:
this is art. pic.twitter.com/WRlvS5faSH
— amadí (@amadoit__) 2019. május 1.
Érdemes viszont egy másodpercre megállni és megfigyelni két apróságot:
- a labda a sorfal szélén álló Gomez vállán pont annyit változtat irányt, hogy az elkerüli a nagyot nyújtózkodó Alisson kezét és hajszálpontosan landol a ficakban,
- és azt sem árt szem elől téveszteni, mire kapta a szabadrúgást a Barca:
Messi’s shithousery is next level. Seems to go under the radar. pic.twitter.com/y1C6TiZyxK
— Sam McGuire (@SamMcGuire90) 2019. május 1.
Nem mintha változtatna a dolgokon, vagy éppen csökkentené Messi góljának szépségét, főképp nem a jelentőségét, de mindenképp érdekes. Mint ahogyan az is, hogy az idő előre haladtával a Barca mintha egyre inkább Messi-függő lenne –
Klopp csapata a végén teljesen elengedte a meccset (olyan megszállottan hajszolták a becsületgólt, hogy csak Dembele őrültségeinek köszönhetően nem kapták meg a kegyelemdöfést), ami abból a szempontból meglepő, hogy a párharc fele még hátravan. Na, nem mintha innentől óriási esélyei lennének az angoloknak, de ne feledjük: a katalánok a tavalyi évadban Rómában, előtte pedig Torinóban futottak bele 3-0-s idegenbeli vereségekbe, és Párizsban is megégtek már 4-0-ra.
Ha pedig valahol tudják, milyen háromgólos hátrányban focizni egy sorsdöntő BL-meccsen, az biztosan az Anfield…
Kiemelt kép: Mikel Trigueros / Urbanandsport / NurPhoto
