Élő Nemzetközi foci

22 éves Ajax-játékos intézte el a Tottenhamet a BL-ben

Az Ajax került előnybe a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, miután az első mérkőzésen 1-0-ra legyőzte idegenben a Tottenhamet. A hollandok szédületes első félidőt produkáltak, a 22 éves Donny van de Beek pedig vezetést is szerzett nekik a 15. percben. A második játékrészben a Spurs volt aktívabb, de a kapura igazából teljesen veszélytelen volt az angol csapat, amely egy újabb sérülés miatt is bosszankodhat.

A BL-szezon két meglepetéscsapata már az első percektől egymásnak esett, és ugyan a Tottenham akarta megynomni a meccs elejét, pár perc után már azt láthattuk, ahogy az Ajax rohamoz, letámad és folyamatos nyomás alatt tartja ellenfelét. Ennek a 15. percben lett meg az eredménye, a beragadó londoni védők (millimétereken múlt) között kilépő Donny van de Beek, ahogy a Juventus ellen, úgy most is higgadt maradt a kapu előtt és egy kis kivárás után a hálóba lőtt.

Teljesen összezavarodott a bekapott góltól a Tottenham, az angolok kis túlzással a félpályát sem tudták átlépni. Majdnem meg is kapták a második gólt, Tadic lövésénél kellett bravúrt bemutatnia Llorisnak. Egy komolynak tűnő sérülés miatt még Vertonghent is elveszítette a Spurs, a belga orrából dőlt a vér, amikor az Ajax kapusa eltalálta egy tisztázásánál, a pályáról is úgy kellett letámogatni.

Vertonghent kellett lesegíteni a pályáról:

A második félidő elején fél perc kellett ahhoz, hogy két helyzetet láthassunk, majd a Tottenham próbálta meg sarokba szorítani ellenfelét, ami egy bizonyos szintig működött is, ám egyfelől úgy tűnt, hogy az Ajax tudatosan állt vissza, valamint ziccereket sem nagyon eredményezett. Közben vendégeknek ott voltak a kontralehetőségeik az egyik ilyennél Neres a kapufát is eltalálta a 78. percben – ezzel akár el is dőlhetett volna a párharc.

Az összefoglaló:

Ahogy telt az idő a Tottenham úgy tűnt egyre tanácstalanabbnak, végül nem is tudott kiegyenlíteni, idegenben szerzett 1-0-s előnnyel várhatja a visszavágót az Ajax.

A hollandok a BL-ben eddig még sosem kaptak ki, ha ők szerezték az első gólt, 41 győzelem és 8 döntetlen a mérlegük.

A visszavágót jövő szerdán rendezik Amszterdamban.

Eredmény – Bajnokok Ligája-elődöntő, 1. mérkőzés

Helyszín: Tottenham Hotspur Stadium (London), Játékvezető: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)

Tottenham – Ajax 0-1 (0-1)

Totteham: Lloris – Alderweireld, Sanchez, Vertonghen (Sissoko, 39.) – Trippier (Foyth, 80.), Eriksen, Wanyama, Rose (Davies, 80.) – Alli, Llorente, Lucas

Ajax: Onana – Veltman, De Ligt, Blind, Tagliafico – Van de Beek, Schöne (Mazraui, 65.), De Jong – Ziyech (Hunterlaar, 87.), Tadic, Neres

Gólszerző: van de Beek (15.)

Sárga lap: Tagliafico (30.), Veltman (63.)

Piros lap:

Fotó: Marc Atkins/Getty Images

22 éves Ajax-játékos lökte a kiesés szélére a Tottenhamet a BL-ben

Az Ajax került előnybe a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, miután az első mérkőzésen 1-0-ra legyőzte idegenben a Tottenhamet. A hollandok szédületes első félidőt produkáltak, a 22 éves Donny van de Beek pedig vezetést is szerzett nekik a 15. percben. A második játékrészben a Spurs volt aktívabb, de a kapura igazából teljesen veszélytelen volt az angol csapat, amely egy újabb sérülés miatt is bosszankodhat.

Három perce maradt a Spursnek

Ennyi idő alatt kéne bepréselni valahogy egy gólt, mert ez a 0-1 ugyan nem tragikus, de nem is egy jó kiindulópont a visszavágó előtt.

Ezzel nem megy sokra a Tottenham

Ismét egy szabadrúgás jó helyről, majd jött a középre ívelés, de hiéba emelkedett Alderweireld a legmagasabbra, a fejese után a labda a háló tetejére hullott. Láttunk már ilyet ezen a meccsen.

KA-PU-FA

Majdnem eldőlt a párharc! Nerest játszotta meg Tadic, a brazil lövése után pedig a kapufán csattant a labda, Lloris csak nézte, mi történik körülötte – szerencséje volt.

Az Ajaxnak tetszik ez a 0-1

Láthatóan visszavettek, a letámadásuk sem olyan intenzív, Onana pedig fiatal kora ellenére elég rutinos pörgeti le a másodperceket az óráról. Kicsit rizikós játéknak tűnik, de egyelőre bejön, mivel igazán komoly lehetősége még nem volt a Tottenhamnek.

Pillanatokra van csak a labda az Ajaxnál

Mourának volt az előbb egy olyan lefordulós csele, ami után a tíz ujjunkat megnyaltuk, más kérdés, hogy a beadása nem volt a tökéletes. Viszont most a Tottenham kellemetlenkedik és a letámadásuk nem ízlik az Ajaxnak, kicsit olyan, mintha az első félidőt látnák, csak fordított szereposztásban.

Mindenki a fejét fogja

Merthogy egy jobboldali beadás után Alli fejelhetett, de rossz ütemben ugrott fel, nem is volt j a bólintása, így a labda fölé ment, nem is kicsit. Mindenesetre a Spurs eddig elég pofás – vajon mit csináltak az első félidőben?

Veszélyes Spurs-lövés

Kellett rá várni, de csak megjött. Alli tűzött kapura egy lecsorgót, Onana azonban biztosan védett. Utána a letámadó Spus ugyan labdát szerzett, de aztán el is adta, meg is kontrázták a londoniakat, de egy bevetődő szereléssel sikerült menteni. Egy rossz szavunk nem lehet eddig erre a félidőre.

Oké, ez a félidő sem lesz inalmasabb

Egy perc sem telt el, máris volt két helyzet. A Tottenham kezdte a félidőt, Llorente pedig helyzetbe juttatta magát, de addig forgolódott, míg az igaz lövőhelyzet odalett. Az Ajax kontrázni akart, azt még sikerült megállítani, de azért Tagliafico így is lőni tudott, de a kapu mellé célzott.

A Tottenhamnek sietősebb

Naná, ők vannak hátrányban. Az angolok értek ki előbb a pályára a második félidőre, de aztán valamivel később a hollandok is megérkeztek, úgyhogy folytatódhat a meccs.

Egy góllal biztosan jobb az Ajax

Eljött a szünet, nem unatkoztunk az első félidőben. A Tottenham próbált meg nyomást helyezni eleinte az ellenfélre, aztán az Ajax vette át a kezdeményezést, olyannyira, hogy a 15. percben a vezetést is megszerezte, onnantól kezdve pedig komoly rohamokat kellett kibírnia a Spursnek. Sikerült aztán átvészelni ezt az időszakot, majd volt pár rögzített szituációs helyzet, amik bizakodásra adhatnak okot hazai oldalon. Vertonghent egy súlyos sérülés miatt le kellett cserélni.

Egy újabb veszélyes Tottenham-pontrúgás

Ezúttal most Alderiweireld fejére ívelték fel a labdát, az amszterdami védők végigmozizták, ahogy a hazai bekk fejelni tudott, de a labda nagy ívben a kapu tetejére hullott.

Neres esik el a tizenhatoson belül, de...

Már lesről futotta le a védőket, meg amúgy is, Sissoko még a szabályok adta kereteken belül izmozta őt le. Egyből nyomás alatt a Tottenham cserejátékosa.

Vertonghen számára véget ért a meccs

A belga még ott állt az oldalvonal mellett, játékra jelentkezve, de a játékvezető jelezte: nem engedi vissza. Ezután érkezett a helyére Sissoko, Vertonghent pedig mintha úgy kellett volna letámogatni a pályáról.

Véres sérülés miatt áll a játék

Újabb hazai szanadrúgás, egy újabb felívelt labda, Onana pedig két Spurs-játékost elsodorva öklözte ki a labdát. Vertonghen járt rosszabbul, dőlt az orrából a vér, percekig ápolni kellett, majd később le is kellett cserélni őt.

Majdnem ott a második!

Tadic maradt üresen a tizenhatoson belül, a szélről lőtt, Lloris mentett nagyot. Csak halkan jegyezzük meg, hogy az Ajax gólszerzője a túloldalon állt, ha passzt kap…

Totális zavar a Tottenhamnél

Amióta az Ajax megszerezte a vezetést, a Spurs szinte a felezővonalat sem tudja átlépni. Elképesztő nézni az amszterdamiakat.

Ajax-nyomás alatt a Tottenham

A kamera sokat mutogatja Szont, aki eltiltás miatt nem játszhat. A dél-koreai azt láthatja, hogy az Ajax próbál rohamozni, majd a rá jellemző módon minden egyes labdavesztés után rátámad a londoniakra, akik jobb híján a mezőnybe, vagy az oldalvonalon túlra rugdossák a labdát.

Nekiestek egymásnak a csapatok

Noha ez helyzetekben még nem látszik, de a tempó elég nagy. A Tottenham próbált meg nyomást helyezni ellenfelére, ez valamennyire sikerült is, viszont az első szögletet az Ajax harcolta ki, volt is egy lövés, de elkerülte a kaput.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik