Magyar foci

Újpest-Debrecen: nagy tempó, sok futás, kevés foci

A két, tabellán egyaránt 47-47 ponttal álló csapat éppen századszor találkozott az NB I-ben, miközben az előjelek és a statisztika már a kezdő sípszót megelőzően döntetlenszagú meccset ígért. Igaz, ezt némileg árnyalta, hogy az Újpest a legutóbbi öt egymás elleni meccsükön nem kapott ki a Lokitól, a Debrecen pedig az elmúlt öt idegenbeli meccsén mindössze egyetlen pontot szerzett a bajnokságban. A lila-fehérek a Megyeri úton ráadásul nagyon masszívak idén: senki sem kapott náluk kevesebb gólt a saját pályáján az aktuális évadban.

A kezdőcsapatok

Nebojsa Vignyevics csapatából sérülés miatt hiányzott Obinna és Szankovics, visszatért viszont eltiltásából a balbekk, Burekovics. A Debrecennél a Haladás elleni győztes meccshez képest kimaradt Damásdi, Barna és Jovanovics is, a helyükre Tőzsér, Ferenczi és Csősz került a kezdőcsapatba Herczeg Andrásnál.

Fotó: Kele János

Mindkét csapat szokásos felállását alkalmazta: az Újpest a négy védő előtt egy egyértelműen védekező jellegű (Onovo) és egy box-to-box (Kovács Lóránt) középpályással vette fel harcállásait, hogy előttük egy klasszikus tízes (Rácz Barnabás), illetve két tükörszélső (Zsótér Donát, Giorgi Beridze) segítse a klasszikus center, Lacina Traoré játékát (4-2-3-1).

A Debrecen ehhez képest eggyel több középső középpályást tett a mágnestáblára, és abban reménykedett, hogy ezzel meg tudja akadályozni az Újpest áttöréseit a pálya közepén. Tőzsér játszott a legmélyebben, az ő két oldalán Csősz és Haris biztosított, de lila-fehérek rendszeresen felfutó két szélső védője (Pauljevics, Burekovics) miatt labda nélkül a két hajdúsági szélső, Bódi és Szécsi is rendre egészen mélyen helyezkedett. Védekező feladata egyedül a hórihorgas centernek, Takács Tamásnak nem akadt ebben a játékrendszerben (4-1-4-1).

A kulcsszó, emberfogás

Az Újpest szokásos, elképesztően kellemetlen harcmodorában kezdett: szinte minden debreceni játékos megkapta a maga „kullancsát” az ellenfél térfelén, ami majdhogynem lehetetlenné tette a komótos, biztonságos támadásépítést a vendégek oldalán:

Újpesti védekezés: a debreceni kulcsemberek szoros őrizet alatt, a labda nyomás alatt, a labdatartás esélye minimális.

A hazaiak agresszív védekezése miatt a meccs gyorsan egyéni párharcok végeláthatatlan folyamatává silányult, ami egyrészt nagyon kellemetlen volt a semleges szemnek, másrészt elvezetett ahhoz a meccsképhez, amelyben a Loki szinte kizárólag gyors felívelésekben reménykedhet.

Az Újpest többet birtokolta a labdát, pontosabban passzolt, de a támadásépítések Vignyevicséknél is dadogtak, az első tizenöt-húsz perc passzhatékonysága minősíthetetlen volt. Az embernek sokszor az volt az érzése, hogy mindkét csapat gyorsabban próbál játszani, mint amekkora tempót a játékosok technikai képzettsége megengedne – ebből fakadt a rengeteg egyéni hiba, a labdakezelésbe csúszó pontatlanságok, és a csínbe adott passzok is.

Támad az Újpest: Burekovics egészen magasra tolva (mögötte Onovo biztosít), Kovács a Loki középpályája mögött, a labdát pedig a szélső védő Pauljevics kapja. Innentől két út van: vagy felcipeli ő a pálya szélén – kezdeményezve egy kényszerítőt a visszafelé mozgó szélsővel -, hogy aztán a megpróbáljon a védelem mögé kerülni, vagy jön az ívelés Traoré irányába.

A Debrecennél a játékszervezés a meccs elején nagyjából abban merült ki, hogy a kapus Nagy Sándor egyre-másra küldte a hosszú, de pontatlan íveléseket a csatár Takács irányába. Veszély ezekből szinte sosem keletkezett, a hajdúságiak szinte kizárólag akkor jutottak az ellenfél térfelére, ha gyors ellentámadással próbálkoztak egy labdaszerzés után:

Takács visszalép, ezzel kimozgatja Litauszkit (aki lám, embert fog), majd lekészíti a labdát Harisnak (akinek a nyakán szintén van egy újpesti). Az így kiürített területbe Szécsi mozog be a szélről, és lényegében azonnal az újpesti védelem utolsó sorára vezetheti rá a labdát.

Az első félidőt ezzel együtt jobbára az Újpest dominálta: a lövések aránya 7-1, a kaput találó próbálkozásoké 4-1 volt a szünetben a lila-fehérek javára.

Hogy a Loki mezőnyben ezzel együtt hellyel-közzel meg tudta akadályozni az újpestiek áttörését, az leginkább Tőzsér szerepkörének, és az így kialakított 4-1-4-1-es formációnak volt köszönhető:

A Loki középpályásai szinte egyvonalban, mögöttük viszont még mindig ott van biztosítani Tőzsér. A rutinos középpályás egyrészt szinte követő emberfogással radírozta le Rácz Barnabást, másrészt helyezkedése arra is jó volt, hogy a felívelések után összeszedje a lecsorgókat, illetve be tudjon segíteni a középre húzó Zsótér-Beridze duó semlegesítésébe.

Herczeg jól nyúlt bele a meccsbe

Mivel az első félidő végén, egy pontrúgás után Litauszki góljával az Újpest vezetést szerzett (a rendkívül bizonytalanul játszó Haris hibázott csúnyát), Herczeg András kénytelen volt változtatni csapata játékán. Az edző már az 51. percben cserére szánta el magát, és Csősz helyére beküldött Varga Kevin révén klasszikus 4-4-2-re állt át a Debrecen:

Debreceni 4-4-2: Varga Keviné a bal-, Bódié a jobbszél, középen Tőzsér feljebb húzódva Haris párja lesz, Szécsi pedig második csatárnak lép fel Takács mellé.

Öt perccel később aztán nem csak formációt, de felfogást is váltott a Debrecen: a klasszikus centert játszó Takács helyén pályára lépő Zsóri beállásával inkább a földön próbálkoztak előrejutással a vendégek. Ennek köszönhetően egyrészt felélénkült a Loki letámadása, másrészt egyre többször szakadt szét a pálya.

Mivel Herczeg András a szélső hátvédeit is támadóbb szellemre hangolta, az Újpest előtt is egyre több lehetőség adódott, felpörgött a meccs tempója. Ezzel együtt rengeteg volt a hiba, a hazai csapat például ilyen lehetőségeket volt képtelen tiszta helyzetig játszani:

Fotó: Kele János

Nagy Sándor, a Loki kapusa legalább 3-4 alkalommal mentett messze a tizenhatosán kívül – az Újpest ugyanis egyre-másra játszotta be a labdát a Debrecen irtózatosan magasra tolt védelme mögé. A kifejezetten kapkodóvá, csapongóvá váló játékból és a versenyfutásból aztán a Loki jött ki jobban, amikor egy ellenfél térfelén megszerzett labdát Szécsi a második hullámban érkező Tőzsérnek gurított vissza, aki kapásból a háló lőtt (1-1).

A második félidő jóval kiegyenlítettebb játéka alapján nem volt érdemtelen a debreceni egyenlítés, de az Újpest pontosabb, érettebb, tudatosabb kontrajátékkal simán lezárhatta volna a meccset már korábban. Ezzel együtt Herczeg András meccselése remekül sikerült: amikor kellett, ötletesen, jó érzékkel nyúlt bele a játékba, csapata szerkezetét és felfogását is tudta variálni a második félidőben, ez pedig végül meghozta gyümölcsét.

(Jó példa a debreceniek sokoldalúságára, hogy 0-1-nél Herczeg András csatárként küldte pályára az eredetileg védő Kinyik Ákost, majd amikor nagyjából fél perccel később Tőzsér kiegyenlített, a játékos magától értetődő természetességgel húzódott vissza a középpálya közepére, ezzel stabilizálva azt a meccs végéig.)

NB I, 30. forduló

Bp. Honvéd–Ferencváros 3–2 (1–0)

Gólszerző: Uzoma (35.), Ben-Hatira (61., 74.), illetve Haratin (54.), Tokmac (72.)

Újpest–Debreceni VSC 1–1 (1–0)

Gólszerző: Litauszki (41.), illetve Tőzsér (78.)

Mol Vidi FC–Puskás Akadémia 1–1 (0–0)

Gólszerző: Milanov (54., tizenegyesből), ill. Kovácsik (84., öngól)

Mezőkövesd–Diósgyőri VTK 3–0 (1–0)

Gólszerző: Pekár (17.), Cseri (75.), Moutari (87.)

Paks–MTK Budapest 1–0 (1–0)

Gólszerző: Hahn (25.)

Kisvárda–Haladás 1–2 (1–2)

Gólszerző: Grozav (11.), ill. Priskin (23., tizenegyesből), Pedro (28.)

A tabella:

1. Ferencvárosi TC
30 21 4 5 67–24 +43 67
2. Mol Vidi FC 30 17 6 7 47–32 +15 57
3. Debreceni VSC 30 13 9 8 38–33 +5 48
4. Újpest FC 30 12 12 6 37–22 +15 48
5. Budapest Honvéd 30 12 8 10 36–31 +5 44
6. Mezőkövesd Zsóry FC 30 10 8 12 42–38 +4 38
7. Puskás Akadémia FC 30 10 5 15 32–42 –10 35
8. Paksi FC 30 8 11 11 30–41 –11 35
9. MTK Budapest 30 10 4 16 39–47 –8 34
10. Kisvárda 30 8 8 14 31–45 –14 32
11. Diósgyőri VTK 30 8 7 15 27–52 –25 31
12. Szombathelyi Haladás 30 8 4 18 29–48 –19 28

Kiemelt kép: dvsc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik