Magyar foci

Honvéd–Vidi: „Alattomos utánrúgások, fejberúgások tarkították a mérkőzést”

Supka Attilában forrtak az indulatok a vesztes rangadó után. Marko Nikolics szerint ez egy édes győzelem volt.

Mint beszámoltunk róla, a Mol Vidi FC egy utolsó pillanatokban szerzett Huszti Szabolcs-góllal 1–0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként az OTP Bank Liga 27. fordulójában. A Vidi ezzel továbbra is nyolc pont lemaradással üldözi az éllovas Ferencvárosi TC-t, míg a sorozatban két vereséget szenvedő, ötödik helyezett kispestiek hátránya már hét pont a harmadik Újpest FC, és négy pont a negyedik Debreceni VSC mögött.

A találkozót követően a két szakvezető a molvidi.hu-n értékelte a látottakat, elég eltérő véleménnyel:

Gratulálok a játékosaimnak, sikerült folytatnunk a veretlenségi sorozatunkat, így már tíz győzelem és egy döntetlen áll a nevünk mellett az elmúlt 11 tétmérkőzésen. Édes győzelem volt a mai, és örülök annak, hogy a játékosok is boldogok voltak a siker miatt. Számomra ez is egy rangadó volt, hiszen a Honvéd egy nagy klub. Nehéz meccsen vagyunk túl, nem volt egyik oldalon sem sok helyzet. A Honvédnak a rossz helyezkedésünk miatt egy második labda után került a kapu elé, mi sem játszottunk ma különösebben semmilyen extra futballt, inkább a küzdés dominált. Ezért is örülök annak, hogy így is sikerült a végén Huszti Szabi góljával megszereznünk a három pontot. Most van egy szusszanásnyi időnk a regenerációra is a pihenésre, hiszen a DVSC és az FTC elleni derbik után nem volt könnyű ma pályára lépni. De már hozzá vagyunk szokva ehhez a terheléshez, és valamennyire rotáltuk a csapatot. Gratulálok egyébként a Honvéd teljesítményéhez is, pozitív értelemben voltak ma harcosak, nagyon motiváltam játszottak ők is

– mondta Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője.

Supka Attila, a Honvéd szakvezetője ezzel szemben jóval szigorúbban elemezte a látottakat:

Forrnak bennem az indulatok. Ha azt elmondanám, amit jelen pillanatban érzek, hosszú időre eltiltanának. Nehéz egy olyan meccs után bármit is mondani, amikor úgy vélem, csapatom sokkal jobban játszott, mint a Vidi. Gyakorlatilag helyzet nélkül hozták le a meccset. Megvoltak a lehetőségeink, megnyerhettük volna a találkozót, de a végén annál a belöbbölt labdánál, amit el lehetett volna takarítani, belehibáztunk. Ezt megelőzően viszont sok tényező befolyásolta a végeredményt, volt egy olyan szituáció, amivel kapcsolatban nem tudom, hogyan dönthetett úgy az az ember, akinek döntenie kell, ahogyan döntött. Nem célozgatok semmire, a tizenegyes-szituáció egyértelmű volt és ha ott, a 70. perc környékén előnybe kerülünk, más lett volna a vége. Ezen felül alattomos utánrúgások, fejberúgások tarkították a mérkőzést, Kambert leütötték és még lehetne sorolni a dolgokat. Szerintem ez egy futballmérkőzésbe nem fér bele, ezt már az elején meg kellett volna fékezni. Huszti fejesénél összeomlottam, ebben a meccsben több volt a mai napon, játékosaink mindent megtettek, hogy eredményesen kerüljünk ki a találkozóból és ha ez a hozzáállás megmarad a csapatnál, biztosan jól fogunk szerepelni a továbbiakban

NB I, 27. forduló

Puskás Akadémia FC – Kisvárda Master Good 0–4 (0–2)
Ferencvárosi TC – Paksi FC 3–0 (1–0)
Újpest FC – Mezőkövesd Zsóry FC 2–1 (0–1)
Diósgyőri VTK – Szombathelyi Haladás 0–1 (0–0)
Debreceni VSC – MTK Budapest 3–1 (2–1)
Budapest Honvéd – Mol Vidi FC 0–1 (0–0)

A bajnokság állása:

H. Csapat M Gy D V Gk Pont
1. Ferencvárosi TC 27 19 4 4 59 – 19 +40 61
2. Mol Vidi FC 27 16 5 6 43 – 26 +17 53
4. Újpest FC 27 12 10 5 35 – 19 +16 46
3. Debreceni VSC 27 12 7 8 34 – 30 +4 43
5. Budapest Honvéd 27 11 6 10 32 – 28 +4 39
6. Mezőkövesd Zsóry FC 27 9 8 10 38 – 35 +3 35
7. MTK Budapest 27 10 4 13 39 – 44 -5 34
8. Paksi FC 27 7 10 10 29 – 40 -11 31
9. Puskás Akadémia FC 27 9 3 15 30 – 41 -11 30
10. Kisvárda Master Good 27 7 7 13 28 – 42 -14 28
11. Diósgyőri VTK 27 7 6 14 25 – 48 -23 27
12. Szombathelyi Haladás 27 6 4 17 25 – 45 -20 22

Kiemelt kép: molvidi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik