Nemzetközi foci

Aggódhat a Juventus, Ronaldo megsérült az Eb-selejtezőben

Cristiano Ronaldo megsérült a portugálok Szerbia elleni Európa-bajnoki selejtezős mérkőzésén, amely végül 1-1-es döntetlennel ért véget. A csapatkapitány, akinek az orra is vérzett, a 31. percben, egy sprint után jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot, a jobb lábát fájlalta. A lisszaboni közönség felállva tapsolta, miközben elhagyta a pályát.

Természetesen még nem tudni, mennyire komoly Ronaldo sérülése, ez majd csak a tüzetesebb orvosi vizsgálatok után derül ki. Klubcsapata, a Juventus a következő másfél hétben három bajnokit is játszik majd, előbb az Empoli, majd a Cagliari és az AC Milan ellen. Ezt követi az Ajax elleni BL-negyeddöntő első mérkőzése április 10-én.

Ronaldo a világbajnokságot követően pihenőt tartott a válogatottnál, a Nemzetek Ligájában egyáltalán nem játszott. Az ukránok elleni Eb-selejtezős összecsapáson tért vissza, az 0-0 lett, azaz két forduló után még nyeretlen az Európa-bajnoki címvédő.

Nyitókép: PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP

Olvasói sztorik