Nemzetközi foci

A Barca rárepült a Bundesliga gólkirályjelöltjére

Egyértelműen az Eintracht Frankfurt a Bundesliga mostani idényének meglepetéscsapata, hiszen kilenc körrel a vége előtt az ötödik helyen áll, és három pontra van a dobogós RB Leipzigtől.

A Frankfurt már az előző idényben is megmutatta, hogy van benne potenciál, hiszen a német kupa döntőjében 3-1-re verte a Bayernt, akkor még az a Niko Kovac volt a csapat edzője, akit azóta elvittek a bajorok.

A Frankfurt nem csak a bajnokságban vitézkedik, hiszen az Európa Ligában a nyolcaddöntőben jár és az Inter elleni visszavágó előtt elmondhatta magáról, hogy 23 góljával a sorozat legtermékenyebb csapatának számít.

A Frankfurtot 14 ezer szurkolója kísérte el Milánóba, akik aztán a visszavágó ötödik percében tombolhattak, amikor Luka Jovic használta ki egy okos emeléssel Stefan de Vrij nagy hibáját.

A 21 éves Jovicnak ez volt a hetedik gólja az EL-ben, és a Bundesligában is eredményes volt 15 alkalommal, így aztán nem kell azon csodálkozni, hogy a hírek szerint a Barcelona sportigazgatója, Éric Abidal a helyszínen tekintette meg a meccset, mert élőben is kíváncsi volt a szerb csatárra.

A háromszoros válogatott Jovic árát a Transfermarkt 55 millió euróra taksálja, a Frankfurtnál egyébként csak kölcsönben van, mert a játékjoga a Benficáé. De ne csodálkozzunk, ha a nyáron elviszi egy olyan csapat, amelyet a Frankfurtnál és a Benficánál is jóval magasabb polcon jegyeznek.

Olvasói sztorik