NB I

Jó középcsapatot láthat a közönség

Úgy tűnik, régi-új klubjában komolyan számolnak a kölcsönből visszatérő középpályással, Tölgyesi Viktorral.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A 22 éves Tölgyesi Viktor eddig kevés lehetőséget kapott Kecskeméten. Bár 2009 tavaszán bemutatkozhatott az élvonalban, egyelőre csak 15 meccs szerepel a neve mellett, hiszen először Gyirmótra, majd az előző szezonban Békéscsabára adták kölcsön az NB II-be.

A győrieknél és a csabaiaknál is alapembernek számított, és most úgy tűnik, a KTE csapatánál is bizalmat szavaztak neki, komolyan számolnak vele. Érdekesség, hogy békéscsabaiként játszott a Kecskemét ellen, és ez fordítva is igaz, hiszen múlt szombaton, a nyári felkészülés hajrájában Kecskemét–Békéscsaba találkozót rendeztek, és akkor már ismét az alföldiek színeiben szerepelt.

A Rangadó.hu megkeresésére Tölgyesi Viktor elmondta, milyen érzésekkel tért vissza nevelőegyesületéhez, és az eddigi felkészülésükről is beszélt.

– Másfél év után térek haza Kecskemétre. Itt születtem és itt is nevelkedtem, sokat jelent nekem ez a város. Bekő Balázzsal már az első héten beszéltünk. Nagyon korrektül beszélt végig, és a tudomásomra adta, hogy szeretné, ha maradnék – kezdte Tölgyesi Viktor.

– Játszott békéscsabaiként a Kecskemét ellen, szombaton viszont fordult a kocka…
– Igen, ez így volt. Békéscsabán is sok változás történt, de azért akadtak ismerős arcok a pályán. Szerettem ott játszani. Különös érzés volt, hogy barátok ellen játszottam meccset.

– Mennyire változott meg a KTE kerete ahhoz képest, amikor legutóbb ott szerepelt?
– Nyilván sok idő telt el azóta, de szerintem csak a csapat felépítése változott. A jelenlegi keretben van egy tizennégyes mag, ahonnan a játékosok többségét már ismertem. Ezt a magot fiatal, tehetséges játékosok egészítik ki. Kicsit furcsa, hogy huszonkét évesen az idősebbek közé tartozom.

– Milyen érzésekkel tért vissza, és mennyi játéklehetőségre számít?
– Mint ahogy már említettem, nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek. Szeretném bizonyítani, hogy helyem van a csapatban. Nincs is annál jobb dolog, mintha az ember otthon találja meg a számításait.

– Kedden az utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a csapat az izraeli másodosztály bajnokával. Milyen volt a meccs?
– Nehezen indult a találkozó, mert közbeszólt az időjárás. A mérkőzést végül Telkiben játszottuk. Az első félidőben kaptam szerepet, és szerencsére egy gólpasszal tudtam segíteni a csapatot. Az edző is elégedett volt a mérkőzéssel. Külön kiemelte, hogy le a kalappal előttünk, mert ilyen profizmussal csináltuk végig a felkészülést.

– Meddig juthat a KTE a következő szezonban?
– A konkrét célok nincsenek meghatározva. A kieséssel nem szeretnénk foglalkozni. Úgy gondolom, hogy a kecskeméti közönség egy jó középcsapatot fog látni.

Olvasói sztorik