NB I

Tamási Zsolt Paksra igazolt

Kétéves szerződést kötött az Olaszországból hazatérő játékos.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A huszonnégy esztendős Tamási Zsolt aláírta szerződését, ami két évre kötelezi el az MVM-Pakshoz.

A kalocsai születésű Tamási az MTK-ban nevelkedett, majd Olaszországba igazolt, ahol a többi között pályára lépett az Udinese, majd a Parma csapatában is.

– Szeretnék minél jobban játszani, és segíteni a csapatot a minél jobb eredmény elérésében – mondta a Paks hivatalos honlapjának Tamási. – Ha pedig újból sikerül igazán jó formába kerülnöm, akkor két-három év múlva esetleg újból megpróbálom a külföldi szerződést. De ez még nagyon messze van, most csak az itteni feladatokra koncentrálok. Fizikailag még nem értem el a maximumot. Ezen mind a stábbal, mind egyénileg sokat dolgozom. Véleményem szerint két-három héten belül utolérem magam. Ez azt is jelentheti, hogy a bajnoki rajtra már fizikálisan is rendben lehetek. Remélem így lesz!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik