Nemzetközi foci

Már az első félidőben négy sérültje volt az MU–Liverpool rangadónak

Nem bírtak egymással a felek, így a Pool visszaugrott a tabella élére. Az Arsenal gyorsan lerendezte a Southampton elleni meccset.

A Manchester United – Liverpool rangadót, illetve az Arsenal–Southampton találkozót rendezték vasárnap délután az angol Premier League 27. fordulójában.

A United Nemanja Matics nélkül lépett pályára, aki a hírek szerint még a szombati edzésen sérült meg – a napokban további vizsgálatok várnak rá, de az első értesülések szerint legalább egy hónapig nem lesz bevethető.

Újabb érvágás a csapatnak, hogy már a 21. percben le kellett cserélni Ander Herrerát, szintén sérülés miatt. Aztán jöttek a többiek: négy perccel később Juan Manuel Mata is elhagyta a pályát, majd Ole Gunnar Solskjaer menedzser az imént beküldött Jesse Lingard-t is le kellett, hogy hozza – a 43. percben ellőtte mindhárom lehetőségét az MU, közben ráadásul a Pool is váltani kényszerült Roberto Firmino sérülése miatt.

A sok sérülés rányomta bélyegét a meccsre: nem született gól, 0-0 lett a vége.

Közben a másik pályán bekezdett az Arsenal: előbb Henrih Mhitarjan (talán kapu mellé tartó) lövésébe ért bele Alexandre Lacazette úgy, hogy a labda a hálóban kötött ki, majd előbbi játékos is gólt szerzett – a 17. minutumban már 2-0-ra vezettek a londoniak. Ez az előny a végéig kitartott: három ponttal lett gazdagabb az Arsenal.

Angol bajnokság, 27. forduló, vasárnapi mérkőzések

Manchester United – Liverpool 0-0
Arsenal–Southampton 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Lacazette (6.), Mhitarjan (17.)

A bajnokság állása:

1. Liverpool 27 20 6 1 59–15 66
2. Manchester City 27 21 2 4 74–20 65
3. Tottenham 27 20 0 7 55–27 60
4. Arsenal 27 16 5 6 55–37 53
5. Manchester United 27 15 7 5 52–35 52
6. Chelsea 26 15 5 6 45–29 50
7. Watford 27 11 7 9 39–35 40
8. Wolves 27 11 7 9 35–34 40
9. West Ham 27 10 6 11 35–40 36
10. Bournemouth 27 10 4 13 38–48 34
11. Everton 27 9 6 12 36–39 33
12. Leicester 27 9 5 13 32–38 32
13. Crystal Palace 27 8 6 13 31–35 30
14. Burnley 27 8 6 13 31–48 30
15. Newcastle 27 7 7 13 24–34 28
16. Brighton 26 7 6 13 28–39 27
17. Cardiff 27 7 4 16 25–52 25
18. Southampton 27 5 9 13 28–46 24
19. Fulham 27 4 5 18 26–61 17
20. Huddersfield 27 2 5 20 14–50 11

Kiemelt kép: Oli Scarff/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik