Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Csütörtökön távozott Lőrincz Emil, pénteken pedig már ki is nevezték az utódját a PMFC-nél: a Pápa és a Mezőkövesd korábbi trénere, Véber György lett az új vezetőedző.
– A szakmai karrieremet illetően feltétlenül előrelépésként élem meg ezt a lehetőséget. Edzőként eddig mindig az NB II-ből indulva jutottam el aktuális csapatommal a legfelső osztályba. Most egy tradicionális, komoly múltú és biztató jelenű klubnál építhetek csapatot az NB I-ben – kezdte a klub honlapján Véber György. – Nagyon tetszett a csapat előző szezonbeli játékstílusa, ezt szeretném folytatni, és képességeink és erőnk szerint továbbfejleszteni. Fontos, hogy megmaradjanak a tehetséges, helyi kötődésű fiatalok a keretben és a kezdőcsapatban. Matyi Dezső tulajdonos kérése is az volt, hogy látványos, szórakoztató focit játsszunk az eredmények érdekében és a közönségünk szórakoztatására. A feladat szakmailag is komoly kihívás lesz, de a feltételek adottak, így csak rajtunk múlik a sikeresség. Remélem, törekvéseinket a szurkolók is segíteni fogják.
A felkészülés június 25-én, 17 órakor kezdődik. A pécsiek itthon edzenek majd, nem utaznak külföldre.