Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Jürgen Klopp szerint a nulla-nulla a legjobb döntetlen

A Liverpool menedzsere elégedett a Bayern elleni BL-mérkőzéssel.

Mint ismert, nem született gól kedd este a Liverpool-Bayern München Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján. A találkozón az angolok játszottak fölényben, de végül nem tudtak a kapuba találni. Jürgen Klopp nem túl boldog az eredmény miatt, de összességében elégedett a mérkőzéssel.

Ter Stegen földöntúli bravúrral mentette meg a góltól a Barcát
Hatalmas védést mutatott be a német hálóőr.

A saját dolgunkat tettük nehézzé azzal, hogy folyamatosan elhibáztuk az utolsó passzokat. Számtalan ígéretes akció ment el ezen. Az első játékrészben nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, de a második félidőben nem is emlékszem, hogy lett volna helyzet bármelyik kapu előtt.  Igazság szerint nem sok minden történt a kilencven perc alatt, nem volt egy igazi BL-meccs. A nulla-nulla nem egy álomeredmény, de a döntetlenek közül ez a legjobb. A védekezésünk teljesen rendben volt, Van Dijk nélkül lehoztuk a mérkőzést kapott gól nélkül, amit szerintem kevesen vártak. Nem vagyok boldog, de összességében elégedett vagyok a találkozóval.

– nyilatkozta az összecsapás után Jürgen Klopp.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik