Nemzetközi foci

Bernd Storck csodát tesz Belgiumban, sorra veri ellenfeleit a csapata

Nemrég írtunk róla, hogy Bernd Storck irányításával szárnyal a Royal Excel Mouscron a belga élvonalban, és a jó sorozat folytatódott: a csapat sorozatban ötödik bajnokiját is megnyerte, a 26. fordulóban a Cercle Brugge-t verték otthon 3-0-ra. Jelenleg a Mouscron a legjobb formában lévő csapat a belga első osztályban.

Bernd Storck nagyot megy Belgiumban
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya tök utolsó helyen vette át csapatát, de az új esztendőben beindult

A magyar válogatottat a 2016-os Európa-bajnokságon is irányító Storck még 2018 szeptemberében érkezett a Mouscronhoz, amely hat vereséggel kezdte a szezont és tök utolsó volt. Az azóta lejátszott 20 fordulóban 9 győzelem, 5 döntetlen és 6 vereség a mérleg, azaz a német szakember tényleg gatyába rázta az együttest.

Ha csak ezt a 20 fordulót néznék, akkor az ötödik legerősebb teljesítményt nyújtják.

A sorozatos győzelmeknek köszönhetően kis lélegzetvételhez jutott a Mouscron, amely már a tizedik helyen áll és 15 ponttal előzi a kiesőhelyen álló Lokerent.

Bernd Storck az MLSZ szakmai igazgatója volt, irányította az U20-as válogatottat a 2015-ös világbajnokságon, majd átvette a felnőttcsapat irányítását is és a norvégok elleni pótselejtezőn kiharcolta az Európa-bajnoki részvételt. Ott a magyar válogatott a csoportját megnyerve jutott nyolcaddöntőbe, ahol Belgium jelentette a végállomást. Az Eb után több rossz eredmény is becsúszott, köztük egy andorrai zakó, Storck végül  2017 októberében, közös megegyezéssel távozott a szakmai igazgatói és a szövetségi kapitányi posztról is.

Eredmény – 26. forduló

Royal Excel Mouscron – Cercle Brugge 3-0 (0-0)

Nyitókép: JASPER JACOBS / BELGA MAG

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik